Hihetetlen autóbaleset – konténer lapított ki egy autót, de túlélték az utasok

Quingdao városában történt az itt látható közlekedési baleset, amelynél a kamionsofőr nem tartott megfelelő követési távolságot, és amikor az előtte haladó jármű fékezett, ő az ütközés elkerülése miatt jobbra rántotta a kormányt. A hirtelen kanyarodó jármű felborult, a rajta szállított konténer maga alá temetett egy személyautót.

A helyszínre érkező tűzoltók a látvány alapján lemondtak arról, hogy túlélőt találnak a személyautóban, hiszen a konténer alá nézve látták, hogy annak nem nyomódott be az oldala, tehát szó szerint kilapította a kocsit. Megállapították, hogy itt ugyan nem lehet túlélő, tehát elkezdték szervezni a műszaki mentést úgy, hogy kipakolják a konténert, majd azt követően felállítják. Azonban egyikőjük segélykiáltásokra lett figyelmes.

Hihetetlen autóbaleset

A beszorult hölgy ráadásul nem csak kiabálni tudott, de karosszéria résén kidugta kezét, és feltartott hüvelykujjával jelezte, hogy ő és férfi társa is jól vannak. A tűzoltók ekkor gyorsan kerítettek egy mobil darut, amivel a még áruval teli konténert leemelték a roncsról. A hölgyet viszonylag hamar ki tudták szabadítani a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsiból, ő pár karcolással és egy sokkal megúszta az esetet. A férfit már ki kellett vágni, neki komolyabb sérülései is vannak, de az állapota nem életveszélyes, teljesen fel fog épülni az orvosok szerint. A tűzoltók megmérték, 60 centiméter magasra nyomódott össze az autó, ezen belül maradt valahogy annyi túlélőtér, hogy ott ketten elfértek. Kínában manapság naponta mintegy 200 ember hal meg közlekedési balesetben, és ez jelentős javulás, hiszen 2003-ban még napi 300 volt ez a szám.

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Hihetetlen autóbaleset

Forrás:AM

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!