Halottasházi gyakorlatra kell menniük az ittas vezetőknek Thaiföldön

Halottasházi gyakorlatra kell menniük Thaiföldön az ittas vezetésen kapott autósoknak – az országot vezető katonai kormányzat így próbál javítani a közlekedés biztonságán. Az intézkedéstől azt remélik, a hullaházakban látottak után a gépkocsivezetők rádöbbennek arra, hogy az ittas vezetésnek valóban könnyen halálos következményei lehetnek.

Ilyen büntetést kapnak az ittas vezetők Thaiföldön

A bejelentés időzítése feltehetően összefügg azzal, hogy Thaiföldön szerdától kezdődik az újévi ünnepségsorozat, a szongkran, amely egyben a víz ünnepe is. Az akár egy hétig is eltartó fesztivál idején utcabálokat és utcai vízi csatákat rendeznek. Az ünnepek alatt emberek százai halnak meg az utakon.

Ilyen büntetést kapnak az ittas vezetők Thaiföldön

Thaiföldön évente 24 ezer ember szenved halálos közúti balesetet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint tavaly Líbia után Thaiföldön volt a legmagasabb az egy főre jutó halálesetek száma. Eddig minden kormány – katonai vagy polgári – fogadkozott hatalomra kerülve, hogy csökkenti a balesetek számát, de egyelőre hasztalan volt minden ígéret.

Ilyen büntetést kapnak az ittas vezetők Thaiföldön

Ilyen büntetést kapnak az ittas vezetők Thaiföldön


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!