Gondozó nevel egy legyengült pingvinfiókát a Szegedi Vadasparkban

Gondozója nevel egy pápaszemespingvin-fiókát a Szegedi Vadasparkban, a néhány hetes madár az első kritikus időszakot átvészelve szépen cseperedik. Veprik Róbert, az intézmény igazgatója közlése szerint az állatkert pingvincsapatának egyik szülőpárja október végén költött ki két fiókát. A hímet és a nőstényt a többi pingvin zaklatni kezdte, sőt a fiókákat védő apát meg is sebesítették. A családot ezért elkülönítették, az egyik fióka azonban olyannyira gyenge volt, hogy úgy döntöttek, kézben neveli fel az egyik gondozó. A fióka, amely szerencsére hamar elfogadta “pótmamáját”, kezdetben háromóránként kapott heringből és a szükséges vitaminokból, tápanyagokból készült pépet. Idővel egyre nagyobb méretű haldarabokra szoktatják rá, majd egész halakat eszik, akárcsak az idősebbek. A szakemberek arra törekszenek, hogy felnőve visszakerülhessen csapatába, ahol már vannak korábban szintén kézben nevelt pingvinek.

Gondozó nevel egy pingvinfiókát a szegedi vadasparkbanMTI fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A csapat tagjainak agresszív viselkedését feltehetően az okozta, hogy a pápaszemespingvin-párok a kolónián belül megküzdenek a jó költőhelyekért, és a magasabb rangúak igyekeznek kiszorítani környékükről a lehetséges riválisokat. A kispingvin szülei alacsony rangúak a csapatban, nem tudták elfoglalni egyik mesterségesen kialakított odút sem, a kifutó sarkában, nyílt színen költötték ki tojásaikat. A pingvinek monogám, életre szóló kapcsolatban élnek a kolónián belül, és mindkét szülő szerepet vállal a fiókák felnevelésében. A költési idő valamivel hosszabb, mint a legtöbb madárnál, akár 42 nap is lehet. Többnyire 1-3 tojást raknak. A fiókák elválasztása körülbelül két hónapos korukban kezdődik, ekkortól tanulják meg, hogyan szerezzenek maguknak táplálékot. A természetben tengerre szállnak, az állatkertekben azt kell megtanulniuk, hogyan vegyék el a táplálékot a gondozójuk kezéből.

Gondozó nevel egy pingvinfiókát a szegedi vadasparkbanMTI fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A pápaszemes pingvineket (Spheniscus demersus) fajmegmentési program (EEP) keretében tartják Szegeden, ezáltal szaporításuk természetvédelmi érdeket is szolgál. A természetben az élőhelyek pusztulása, a tojásvadászat és a kevesebb táplálék mellett a Dél-Afrika térségében nemritkán előforduló olajkatasztrófák okozzák a legnagyobb problémát. Egy-egy ilyen tragédia alkalmával ezrével pusztulnak el a pingvinek is. A pápaszemes pingvinek 2011-ben érkeztek a Szegedi Vadasparkba. A fiatal egyedek idővel párba álltak, majd 2014-ben ki is kelt az első két fióka, amelyek ma már a csapat teljes jogú tagjai. Elképzelhető, hogy a közeljövőben még újabbak jönnek világra a külső kifutóban kialakított mesterséges odúkban.

pingvin-3Felnőtt pápaszemes pingvinek (Forrás: Wikipedia)

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!