Feltárták a Jupiter keletkezésének titkát

Feltárták a Jupiter keletkezésének titkát a Berni és Zürichi Egyetem, valamint a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) csillagászai, akik a Nature című tudományos lapban mutatták be kutatásukat. A tudósok egy új modell segítségével jártak utána a gázóriás keletkezésének és megfejtették a rejtélyt. “Kiderült, hogy a Jupiter különböző fázisokon keresztül alakult ki. Ezekben a szakaszokban a gázóriásnak nem egyenletesen növekedett a tömege” – foglalta össze az eredményeket Julia Venturini, a Zürichi Egyetem munkatársa.

Forrás: NASA, ESA, and J. Nichols (University of Leicester) 

Először a bolygóembrió csak alig néhány centiméteres köveket gyűjtött, és az első egymillió évben gyorsan formálódott a bolygó magja. A második fázisban, a következő kétmillió évben a növekedés lassabban zajlott: ennek oka, hogy a több kilométer nagyságú kőzetekkel való összeütközések csak lassan növelték a tömegét, ellenben sok energiát szolgáltattak.

Az ezekkel a kőzetekkel való ütközések hőt szabadítottak fel. Ez a hő melegítette a fiatal Jupiter gázból álló légkörét és ezáltal megakadályozta a gyors lehűlést, összehúzódást és a további gázfelhalmozódást. Ezzel magyarázható, miért töltött a Jupiter viszonylag hosszú időszakot 15 és 50 földtömegnyi súlytartományban – vélik a kutatók. Csak a harmadik fázisban halmozódtak fel a gázok, és ekkor vált a Jupiter akkora gázóriássá, melynek tömege 300-szorosa a Földének, átmérője pedig 143 ezer kilométer.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS/Gerald Eichstädt/ Seán Doran
Forrás: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS/Betsy Asher Hall/Gervasio Robles

A tanulmányt a meteoritok összetételére vonatkozó új mérések indították el. Ezekből kiderült, hogy a fiatal Naprendszer, amikor még csak egy porból és gázból álló korong volt, két régióra oszlott. Egyértelműen a Jupiter jelentette a két régió közötti gátat.

Az alatt a kétmillió év alatt, amikor a Jupiter 20 földtömegűről 50 földtömegűre növekedett, nyilvánvalóan megzavarta a porkorongot és túlsűrűsödést okozott. Ennek következtében a körpályáján kívüli anyag nem tudott a körpályáján belüli anyaggal keveredni. Ez a kettéválasztás addig állt fenn, amíg a Jupiter elég nagy tömegű nem lett ahhoz, hogy kőzeteket térítsen el és azokat a Naprendszer belső régióiba szórja.

Forrás: NASA, SWRI, MSSS

Nature, UZH, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!