Hírek

Megkezdődött a világ első erőműméretű fúziós berendezésének összeszerelése

Az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) mérnökeinek és kutatóinak a részvételével megkezdődött a világ első erőműméretű fúziós kísérleti berendezésének, az ITER-nek (International Thermonuclear Experimental Reactor) az összeszerelése a franciaországi Cadarache-ban. A berendezés összeszerelését elindító ünnepi ceremónia élő közvetítés keretében kez...

Középkori kincsek és építészettörténeti emlékek kerültek elő a Budai Várban

Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a Budai Várban, ahol a szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is. A Nemzeti Hauszmann Program keretében a vár több helyszínén is régészeti feltárás folyik. A T...

Megölték Rafikit, az egyik legismertebb ugandai hegyi gorillát

Megölték Uganda egyik legismertebb hegyi gorilláját, és félő, hogy emiatt széthullik az általa vezetett, turisták körében népszerű szelíd gorillacsapat. A Bwindi Áthatolhatatlan Nemzeti Parkban élő Rafiki, a 25 éves hím gorilla június 1-jén tűnt el, tetemét másnap találta meg egy keresőcsapat. Az orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy az á...

Kiemelt védelmet kapott Kínában a kihalás szélére sodródott tobzoska

A legnagyobb védettséget élvező fajok közé került a tobzoska Kínában, egyúttal kihúzták az állat nevét a hagyományos kínai orvoslás gyógymódjai közül - számolt be róla a BBC. Az illegális vadászat miatt a tobzoska mind a nyolc faja a kihalás szélére került. Az emlős húsa és pikkelyei miatt lett az orvvadászok célpontja. Az állatvédelmi szervezetek ...

Aggasztó videó: Ellepték a Földközi-tengert az eldobált gumikesztyűk és arcmaszkok – videó

Szennyezett gumikesztyűket és arcmaszkokat találtak környezetvédők a Földközi-tenger mélyén, a franciaországi Antibes közelében. Az Opération mer propre (Tiszta tenger művelet) nevű francia civil szervezet tagjai megpróbálják megtisztítani a Cote d'Azur tengerpartját az eldobott védőeszközöktől. A szervezet szerint ez az újfajta szennyezés súlyos...

Ismét fogad vendégeket a budapesti állatkert

Szerdán ismét kinyitott a járvány miatt március 15-én bezárt Fővárosi Állat-és Növénykert. Egyelőre még csak a szabadban lévő részek látogathatóak, és naponta maximum 2500 jegyet árulnak, de sok állatrajongó így is nagyon örül neki, hogy újra láthatja kedvenceit. Az ország legnagyobb zoológiai gyűjteménye évente több mint egymillió látogatót vonz, és 2...

Több hét után sikerült teljesen eloltani a csernobili tiltott övezetben tomboló tüzeket

Több hét után végre sikerült teljesen eloltani minden tűzfészket a csernobili tiltott övezetben - jelentette be videoüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az államfő hozzáette, hogy a szomszédos Zsitomir megyében is eloltották a legtöbb tűzgócot a szakemberek. Köszönetet mondott a katasztrófavédelem és az oltásban részt vevő más szolgálatok tagja...

További egyszer használatos műanyagtermékeket tiltanak be Magyarországon

Január elsejétől betiltaná Magyarországon az egyszer használatos műanyag italpoharak, valamint a könnyű és nagyon könnyű hordtasakok forgalomba hozatalát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Országgyűlésnek benyújtott törvénytervezet szerint. A szaktárca építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős állam...

Öt év alatt negyedével csökkent a hazai fehérgólya-állomány

Évtizedek stabilitása után közel negyedével csökkent a magyarországi fehérgólya-állomány az utóbbi öt évben - derült ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közlése nyomán. A szervezet munkatársai elkészítették az 1941-ben indult és ötévenként, legutóbb 2019-ben megismételt, országos fészkelő fehér gólya felmérés adatainak összesítését...

Rekordtempóan irtják a Föld tüdejének tartott esőerdőt Brazíliában

Újra rekordtempóban pusztul az amazonasi esőerdő Brazíliában. A Föld tüdejének tartott esőerdőt az illegális fakitermelés, a bányászat és a földművelés terjeszkedése miatt irtják. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt jelenleg a szokásosnál kevesebb erdőőr dolgozik a térségben. Az év első négy hónapjában 1202 négyzetkilométer esőerdő semmisült meg...

AJÁNLÓ

Are Beets Good For Lowering Blood Sugar? How To Calculate Your Blood Sugar Level Blood Sugar 427: What It Means And Practical Steps For Metabolic Support Gestational Diabetes Normal Blood Sugar Levels Chart: Targets And Practical Guidance What Is The Ideal Blood Sugar Level Before A Meal? A Practical Guide For Metabolic Health Understanding A 7.0 Blood Sugar Level And What It Means For Your Daily Routine Managing 299 Blood Sugar: What It Means And Practical Steps For Metabolic Support How Can I Lower My Blood Sugar While Pregnant Does French Fries Raise Blood Sugar? How Blood Sugar Levels Affect Your Eyes: Protecting Vision Through Better Glucose Control Does Cinnamon Lower Blood Sugar Fast? Normal Blood Sugar Level Conversion Chart: Mg/dL To Mmol/L And Key Ranges Explained Acceptable Fasting Blood Sugar Level For Type 2 Diabetic: Targets, Monitoring, And Realistic Support Options Reversing Prediabetes Naturally: A Step-by-Step Diet Plan Understanding Blood Sugar Levels And HCT: What The Connection Means For Your Metabolic Health Diabetic Neuropathy And Low Blood Sugar: Exploring Supportive Nutritional Options Does Heat Lower Blood Sugar? How Does Acetic Acid Lower Blood Sugar? Arm Patch Blood Sugar Monitor: A Practical Guide For Metabolic Awareness Blood Sugar High But Feels Low: Why This Confusing Mismatch Happens And What Might Help