Betonfallal választották el Limában a szegénynegyedet a leggazdagabb területtől

A világ szinte minden táján nagy problémát jelent, hogy igen nagy a szakadék a társadalomban a gazdagok és a szegények között. A perui Limában ez még inkább érezhető, ahol 10 kilométeres betonfalat építettek szögesdróttal a tetején, ami a város legszegényebb és leggazdagabb rétegének lakosságát  választja el egymástól.A Lima szélén található Wall of Shame, azaz a szégyenfal úgy nyújt védelmet a gazdagoknak, hogy megakadályozza, hogy a szegények bejussanak a jó környékre, és ott bűncselekményeket kövessenek el.

Wall of Shame, Lima, Peru

A “Perui Berlini Fal” becenevén is emlegetett kerítés hosszát érzékelteti, hogy még a térség műholdas felvételein is jól látható. A vonal az egyik oldalon lévő Las Casuarinas, azaz a leggazdagabbak területét választja el a külterületen élő szegények otthonaitól, ahol még a legalapvetőbb közműszolgáltatás sincs, gyertyákkal világítanak és törött tetők alatt élnek az emberek.

Sok perui nem örül a falnak és annak, amit képvisel. Az emberjogi aktivisták is elítélik, azonban Las Casuarinas lakosai szükségesnek tartják, mert szerintük ez egy eszköz, hogy megvédjék magukat a bűnözéstől. A Wall of Shame azután került a nemzetközi figyelem középpontjába, hogy az interneten fotók és légi felvételek jelentek meg róla, amelyek hamar terjedni kezdek a világhálón. A hivatalos statisztikák szerint Lima lakosságának 30 százaléka esett már áldozatául valamilyen bűncselekménynek, ezért nem ritka, hogy a lakóparkokban zárt vaskapuk mögött élnek az állandó bizonytalanság miatt. Ez a magas bűnözői arány egyesek szerint igazolja a Wall of Shame szükségességét.

 

Wall of Shame, Lima, Peru

Wall of Shame, Lima, Peru

Wall of Shame, Lima, Peru

Wall of Shame, Lima, Peru

Wall of Shame, Lima, Peru

Wall of Shame, Lima, Peru

Drónfelvételen a perui szégyenfal (Wall of Shame)


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!