Bárhol elalszanak a túlhajszolt japán dolgozók

Az Uchujin néven alkotó Adrian Storey brit fotós és filmes Tokióban készült képein a munkából haza felé tartó teljesen kimerült emberek láthatóak. A japán fővárosban nem ritka, hogy a tereken, az aluljárókban, az út szélén, vagy az állomásokon egyszerűen elalszanak a túlhajszolt dolgozók. Japánban évente sok ezer ember halálát okozza a munkahelyi túlterheltség. A japánok már külön szót is találtak a jelenségre: karosinak nevezik a túlórázás miatti halált. Leginkább vezető pozícióban lévő dolgozókat és olyan munkásokat érint, akiknek nem szigorúan kötött a munkaideje, tehát a hivatalos munkaidőn túl is tudnak dolgozni, valamit olyanokat érint, akik több helyen dolgoznak, így nem jut idejük a pihenésre.

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

A törvény szerint Japánban is heti 40 óra a munkaidő, de a munkavállalók 25 százaléka több mint 50 órát, 10 százaléka pedig 60 óránál is többet dolgozik. A karosi a 90-es évek eleje óta lett nagy probléma, amikor összeomlott a második világháború utáni japán gazdasági csoda. A dolgozókra azóta egyre nagyobb nyomás nehezedik.

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Alvó japán dolgozók

Fotók: Adrian Storey/tumblr.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!