Az univerzum legkorábbi csillagainak jeleit észlelték

Egy nyugat-ausztráliai földi telepítésű antenna észlelte a legkorábbi ismert csillagok bizonyítékát, amelyek megvilágították a sötétségben lévő világegyetemet az ősrobbanás után – közölték amerikai kutatók a Nature című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban. A nyugat-ausztrália Murchison Rádiócsillagász Obszervatórium rádióspektrométere által észlelt hidrogéngáz gyenge jelei a 13,8 milliárd éve bekövetkezett ősrobbanás után mintegy 180 millió éve létezett csillagok jelenlétét indikálták.

Forrás: CSIRO/Ant Schinckel

A hidrogén volt akkor világegyetem legáltalánosabb építőköve, mint ahogyan ma is. Mivel ezeket a korai csillagokat közvetlenül még soha nem észlelték, az általuk kibocsátott ultraibolya sugárzás megváltoztatta a körülöttük lévő hidrogéngáz tulajdonságait, s ezáltal a hidrogén elnyelte az ősrobbanás utánizzásából eredő háttér rádióhullámokat, és lehetővé tette érzékelésüket.

Forrás: N.R.Fuller, National Science Foundation

Judd Bowman, az Arizonai Állami Egyetem kozmológusa elmondta, hogy a megfigyelések megerősítették a várakozásokat arról, mikor keletkezhettek az első csillagok. Ezek a csillagok eltérőek lehettek a maiaktól, mert az ősrobbanás után keletkezett ősi primitív gázból képződtek. “A gáz szinte teljesen hidrogénből és héliumból állt. Ezzel szemben szinte az összes későbbi csillag olyan gázból keletkezett, amelyeket a periódusos rendszer nehezebb elemei, mint a szén és az oxigén gazdagították. Az első csillagok nagyon nagy tömegűek lehettek és rövid ideig éltek, színűk kékes lehetett” – magyarázta.

Forrás: N.R. Fuller, National Science Foundation

Általában a csillagkeletkezés hasonló a mostanihoz, a gázfelhők összehúzódnak, majd a növekvő nyomás hatására összehúzódásuk lelassul, hőmérsékletük viszont folyamatosan nő, fúziós magreakciókat indítva be. A felfedezés nem jelenti azt, hogy egyes csillagok nem születhettek még korábban. A rádióhullámok adatainak elemzéséből arra is következtetnek tudósok, hogy a világegyetem egykoron valószínűleg kétszer olyan hideg volt, mint korábban gondolták, mínusz 270 Celsius-fok lehetett a hőmérséklet.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!