Az autózár nyitása komoly hozzáértést igényel

Az autózár nyitás tipikusan olyan jellegű feladat, amely mindenképp szakértői kezek után kiált. Jóllehet a hollywoodi akciófilmekben egy becsukott autó kinyitása akár kulcs nélkül is pikk-pakk sikerül, a valóságban azonban sajnos másként alakulnak a dolgok. Laikusként természetesen mi is megpróbálhatjuk feltörni a saját gépkocsinkat. Sőt, akár sikeresen be is juthatunk az utastérbe, de mindeközben olyan sérüléseket okozhatunk az autónkban, aminek a költsége akár a többszörösére is ugorhat egy profi zárspecialista bérénél.

Az autózár nyitása hivatásos szakember segítségével

Amennyiben úgy döntünk, inkább megkímélnénk az idegrendszerünket és a pénztárcánkat, bízzuk a munkát olyan szakértőre, akinek az autózár nyitásának minden fortélya a kisujjában van. Hazánkban egyértelműen Szabó Dénes számít az egyik legnagyobb szaktekintélynek – ez az elismerő cím pedig nem a véletlen műve. Az eredetileg autóvillamossági szerelőként végzett specialista többéves hazai és külföldi szakmai tapasztalattal a tarsolyában indította el Magyarországon az akkor még gyerekcipőben járó autózár nyitás szolgáltatást. Ma már több mint 5000 sikeres munkán van túl, szakmailag kiváló csapatot toborzott maga köré, a profi segítség pedig az ország bármely pontján kérhető.

Milyen esetekben hívjunk zárspecialistát?

Napjainkban már szinte teljesen természetes, hogy minden háztartásban van legalább egy személygépkocsi, ami a nap minden percében a család szolgálatában áll. Amennyiben azonban egy véletlen mozdulat során sikerül bezárnunk az egyetlen slusszkulcsunkat az autóba, a kocsi használhatatlanná válik. Mivel legtöbbünk híján van az autózár nyitásához szükséges szaktudásnak és szerszámoknak, ilyen helyzetekben érdemesebb komoly szerelőkre támaszkodni.

Ami el tud romlani, az el is romlik

Murphy fent említett törvénye természetesen az autók hihetetlenül érzékeny zárjaira is teljes mértékben vonatkozik. A zárbetét minden előjel nélküli meghibásodása az egyik leghírhedtebb probléma, amivel a zárspecialisták szembesülnek, de a lemerült akkumulátor is okozhat hasonló galibát.

Az elhagyott kulcsra is van megoldás!

Jóllehet, az előzőekben vázolt szituációk rendkívül kellemetlenek, de talán az autó kulcsának elvesztése még ezek közül is kiemelkedik, hiszen ezesetben ugyanis a lopás veszélye is komolyan fennállhat. Szerencsére Szabó Dénes és legénysége ebben a helyzetben sem hagy minket cserben. Miután az eredeti kulcs letiltásra került, az új kulcsprofilra sem kell sokat várni. Ha pedig már úgy is a szervizben vagyunk, a biztonság kedvéért másoltassunk párat a slusszkulcsokból, hogy ezzel is elejét vegyük a jövőbeli bonyodalmaknak!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!