ERDEKESVILAG.HU

10867 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Előszeretettel vadásznak madarakra az imádkozó sáskák

A világon mindenütt fogyasztja a kisebb madarakat az imádkozó sáska – állapította meg svájci és amerikai tudósok új kutatása. A Wilson Journal of Ornithology című szaklap friss számában közzétett írás szerint az imádkozó sáska (Mantis religiosa) erős mellső lábaival általában ízeltlábúakat – rovarokat, pókokat – ejt rabul és fogyaszt el. Nem gyak...

Új egzotikus részecskét figyeltek meg a nagy hadronütköztetőben folyó kísérletekben

Új, két nehézkvarkból és egy könnyű kvarkból álló bariont figyeltek meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) szakemberei. Az eddig még csak elméletben feltételezett, de soha nem látott egzotikus részecske létét egy Velencében folyó tudományos konferencián jelentették be. A Xicc jelű részecske fő tulajdonsága, ho...

Elkészült a világ leghosszabb tenger feletti hídja

Elkészült a világ leghosszabb tenger feletti hídja, mely Kína, déli Kuangtung tartományát köti össze Hongkonggal és Makaóval. Az 55 kilométer hosszú hidat hét éve kezdték építeni és év végén fogják megnyitni a forgalom előtt – közölte Zsu Jong-ling, a hidat működtető iroda igazgatója. A híd fő szerkezete 22,9 kilométer hosszú és ennek egy része, 6,7 ...

Emberi koponyákból emelt tornyot tártak fel a régészek Mexikóban

Emberi koponyákból emelt tornyot tártak fel a régészek Mexikóváros központja alatt: a lelet új megvilágításba helyezi az azték birodalom emberáldozati kultúráját, mivel az építményt alkotó több száz koponya között gyermekek és nők maradványait is felfedezték. A mészbe és több ezer csontmaradványba ágyazott 676 koponyára az egykori azték főváros, Tenocht...

Cigarettacsikkeket építenek fészkükbe a városi madarak a paraziták ellen

A városi madarak cigarettacsikkeket építenek a fészkükbe, hogy távol tartsák a kullancsokat és más parazitákat a fészküktől - igazolta egy mexikói kísérlet. A Journal of Avian Biology című szaklapban ismertetett kutatás szerint a pintyfélék családjába tartozó házi pirók (Haemorhous mexicanus) és a házi veréb (Passer domesticus) nem véletlenül épít cigar...

Ősi perui papnő arcát rekonstruálták

Ősi perui papnő rekonstruált arcmását mutatták be Limában régészek és kulturális vezetők. A Cao úrnőjének nevezett nő a húszas éveiben halhatott meg mintegy 1700 évvel ezelőtt. A régészek úgy vélik, az ősi Peru egy sivatagos völgyében uralkodott, ahol művészien tetovált testét fegyvereivel és aranytárgyaival együtt eltemették. Koponyája szerkezete és e...

A nyári felhőzet csökkenése jelentősen felerősítette a grönlandi jégtakaró olvadását

A nyári felhőzet megfogyatkozása jelentősen felerősítette a grönlandi jégtakaró olvadását az elmúlt húsz évben - állapították meg a Bristoli Egyetem munkatársai. A szakemberek műholdfelvételekből és éghajlati modellekből nyert adatok elemzése révén állapították meg, hogy 1995 óta fokozatosan csökken a nyári felhőzet a térségben - írta a Phys.org tudomán...

Dáriusz kalandjai – így fedezi fel kifutóját a Debreceni Állatkert szibériai kistigrise

Először született tigris a Debreceni Állatkertben, ahol több mint 6 év előkészítő munkájának eredményeként gyarapodott – az Európai Fajmegmentő Program (EAZA EEP) keretében – egészséges utóddal az állomány. A kéthónapos szibériai kistigris szülei, Miska és Róza 2014-ben Angliából, illetve Franciaországból érkeztek Debrecenbe. Kölykük április 21-én szüle...

Ilyen fekete lyukakat még nem sikerült megfigyelni

Először észleltek olyan feketelyuk-duót, amelynek tagjai egymáshoz viszonyítottan mozognak: egy a Földtől mintegy 750 millió fényévnyi távolságra lévő gigantikus galaxis két fekete lyuka közül az egyik a másik körül kering. A kutatást végző nemzetközi kutatócsoport az Astrophysical Journal című tudományos lapban mutatta be felfedezését. A tanulmány szer...

Az állatok közül egyedül egy félénk kakadu képes “hangszerrel” zenélni

Egyedül a kakadu képes hangszerrel zenélni az állatok közül: az ausztrál Queensland állam Cape York félszigetén élő, félénk pálmakakadu ágakkal dobol a fatörzseken - állapította meg egy ausztrál kutatás. Rob Heinsohn, az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) környezet- és társadalomtudományi karának tudósa szerint az énekes madarak és a cetek zenei hangokat ad...

AJÁNLÓ

Toenail Fungus: Iodine & Tea Tree Oil - Does it Work? Nail Fungus & Ingrown Toenails: What You Need to Know Toe Nail Fungus Pedicure: Treatment Options in Sioux Falls Treating Fungal Nail at Home: Options & What Works Can Fungal Toenail Infection Spread? What You Need to Know Do Nail Fungus Treatments Work? Imperial Feet Nail Fungus: Treatment & Relief Pregnancy Safe Nail Fungus Treatment | What Works? Toe Nail Fungus Vinegar: Does It Really Work? Toenail Fungus: Causes, Symptoms & What To Do Get Rid of Foot Fungus: Causes, Treatments & Prevention Clear Nail Fungus: Treatment Options & What Really Works Early Toenail Fungus: Photos & What You Should Know Toenail Fungus Removal: Options & What to Expect | US Guide Fungus in Nails: Causes, Treatment & Prevention Toenail Fungus Treatment: What Really Works? Toe & Toenail Fungus Removal: Solutions & What to Expect White Discolored Nails: Causes & What to Do Fungal Nail Infection: Causes, Treatment & Prevention Fungal Nail Treatment: What Works & Where to Buy | 2024 Fungal Nail Treatment Gel: Does It Really Work? Fungi Nail Review: Causes, Treatments & What Works Nail Fungus Treatment While Pregnant: Safe Options Essential Oils for Toenail Fungus: Does It Really Work?