Átadták az ország legnagyobb naperőművét Pakson

Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, melynek ünnepélyes avatását kedden tartották. Az ország legnagyobb, 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával több mint 51 hektáros területen valósult meg Pakstól délre, az atomerőműtől néhány kilométerre.

Forrás: MVM Csoport

A legmodernebb technológiát felvonultató naperőmű 74 ezer napelemtáblájával, átlagosan évi 22,2 GWh (gigawattóra) villamos energia termelésére képes, akárcsak a szintén MVM Csoport beruházásában megvalósult, tavaly augusztusban átadott felsőzsolcai fotovoltaikus erőmű.

Forrás: MTI/Sóki Tamás

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímaügyekért felelős államtitkára az átadón elmondta: Paks e naptól nem csak a nukleáris, hanem a megújuló, ezen belül is a napenergia magyarországi központjává válik. A 9 milliárd forintos beruházás költségeinek 65 százalékát saját forrásból, 35 százalékát az Európai Unió Környezeti és energiahatékonysági operatív programjában elnyert támogatásból finanszírozta az MVM Csoport.

A paksi energetikai beruházás jelentős lépés a hazai megújuló villamosenergia-termelésben. Működésének köszönhetően éves szinten több mint 22 000 tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása, ami 10 ezer személyautó átlagos éves futásteljesítménye során kibocsátott káros anyag mennyiségnek felel meg – mondta Szabó Péter polgármester.

Forrás: MTI/Sóki Tamás

Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy az MVM Csoport hét projekt keretében 110 naperőművet létesít országszerte EU-s társfinanszírozással. Ezáltal a vállalatcsoport a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő vállalat lesz Magyarországon.

Ezek az egységek évente több mint 110 gigawattóra áramot termelnek majd, amely mennyiség mintegy 50 ezer háztartás, azaz több mint 100 ezer ember éves villamosenergia-szükségletét fedezi majd. A napenergiát hasznosító erőművek zajtalanul, tisztán, károsanyag kibocsátása nélkül termelnek villamos energiát, nagymértékben hozzájárulva a környezetterhelés csökkentéséhez. A naperőművi rendszerek szinte teljes mértékben automatizáltak, távfelügyelettel vezéreltek.

Forrás: MTI/Sóki Tamás

 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!