A világ legnagyobb tavai

Bajkál-tó, Oroszország

Szibéria ékszere, sok Oroszországba érkező turista elsődleges úti célja a Bajkál-tó. Különleges szépsége mellett több rekordot is megdönt. Egyfelől ez a Föld legősibb állóvize, keletkezése körülbelül 25 millió évvel ezelőttre tehető. Ez már önmagában is elképesztő, ám a Bajkál-tó egyben a világ legmélyebb tava, mélysége egyes pontokon több mint másfél kilométer. Emellett a csodás környezet, gazdag élővilág sem elhanyagolható. A víz szinte kristálytiszta, körülötte még érintetlen őserdők sorakoznak. A terület rengeteg értékes állat- és növényfajnak ad otthont, olyan ritkaságok élnek itt, mint a bajkáli fóka, a világ egyetlen édesvízi fókafaja. Nem véletlen, hogy az itt élő népek mind szent tengerként tisztelik és a legnagyobb terület, amely a Világörökség részeként lett regisztrálva.

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai

Tanganyika-tó, Afrika

A második helyen a közép-afrikai Tanganyika-tó található. Ez ugyanis a világ második legmélyebb, egyben második legnagyobb felületű, illetve vízmennyiségű tava. A mélység egyes pontokon eléri az 1470 métert. A területén összesen négy ország osztozik, részt kap belőle Tanzánia, Burundi és Zambia, közel fele pedig a Kongói Demokratikus Köztársasághoz tartozik. Vize a Kongó vízgyűjtő rendszerébe, majd onnan az Atlanti-óceánba ömlik. A tó egyrészt gyönyörű, kristálytiszta vizéről, másrészt halfajairól ismert: főként sügérpopulációjáról, ugyanis 250 sügérfajt található benne.

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai

Kaszpi-tenger

Az állóvizet a rómaiak nevezték el tengernek, mert sósnak érezték. Valóban, sótartalma harmada a tengervíznek, mégis tónak számít. A Kaszpi-tenger a Föld legnagyobb tava, zárt víztömege, ezen kívül mélysége eléri a több mint egy kilométert.. Öt ország határolja: Oroszország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Irán és Türkmenisztán. A terület olajmezőkben és más energiaforrásokban gazdag, így a határok elosztása kulcsproblémát jelent.

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai

A világ legnagyobb tavai


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!