A történelem legsúlyosabb hajókatasztrófája

A Wilhelm Gustloff személyszállító hajó volt a Harmadik Birodalom idején, amelyet 1945. január 30-án süllyesztett el a szovjet S-13-as tengeralattjáró, megközelítőleg 10 000, jórészt ártatlan ember halálát okozva. Ez hatszor annyi áldozatot jelent, mint a világhírű Titanic-tragédia, így ez lett a világtörténelem legnagyobb hajókatasztrófája.

6

A hajót a Német Munkafront (KdF) alapszervezete építette meg a hamburgi Blohm & Voss hajógyárban. 1937-re készült el, osztályok nélkül, így tömegek üdültetését szolgálta. 208 méter hosszú és csaknem 24 méter széles volt, mozival és úszómedencével a fedélzetén, így akkoriban a világ addigi legnagyobb kirándulóhajója volt.

Wilhelm Gustlof hajó

A második világháború kitörésekor, csakúgy, mint a többi KdF-hajót is, ezt is a haditengerészet foglalta le hadicélokra. Kórházhajónak építették át, de mivel a kihasználtsága nem volt megfelelő, a 2. tengeralattjáró-tanhadosztály úszó kaszárnyájává, kiképzőhajójává alakították. Ebben a minőségben éveken át horgonyzott Gotenhafen (ma: Gdynia, Lengyelország) partjainál.

7

A németek számára 1944-ben már egyre rosszabbul alakult a Keleti Front helyzete. A Bagratyion-hadművelet keretében a Vörös Hadsereg szétzúzta a német Közép Hadseregcsoportot (Heeresgruppe Mitte), így az év végére kijutott Kelet-Poroszország határára. A rohamosan közeledő front miatt Hitler a keleti területeken lévő nagyvárosokat, így Kelet-Poroszország fővárosát, Königsberget is erőddé (Festung) nyilvánította. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a Vörös Hadsereg brutálisan fog bánni a civilekkel, így 1945. január 21-én Karl Dönitz német admirális kiadta a parancsot a Hannibal hadműveletre, Kelet-Poroszország evakuálására. A Luftwaffe, a Wehrmacht és a Kriegsmarine mindent megtett, emberfeletti erőfeszítésekkel a folyamatos támadások dacára egészen elképesztő módon 2,2 millió civilt, öreget, nőt és gyereket menekítettek ki. A férfiaknak a parancs szerint az utolsó töltényig harcolni kellett. Ezzel a világtörténelem legnagyobb evakuálását hajtották végre télen, háborús körülmények között.

Ennek ellenére több ezer kelet-porosz menekült gyalogszerrel nyugat felé. Számukra az utolsó esély Danzig és Gotenhafen kikötője volt, ahol a Kriegsmarine egyik legnagyobb támaszpontja volt, így a Gustloffra is egyre több menekült áramlott. Kezdetben míg számolták a menekülőket, később a tömeg áttörte a korlátokat és a fedélzetre áramlott, így a mai napig nincs pontos adat, a becslések 8000 és 10 000 között ingadoznak.

8

Képkocka a tragédiát feldolgozó német filmből. (Fotó: ZDF)

Amikor Gotenhafenból elindult végzetes útjára 1945. január 30-án hajnalban hajózott ki Gotenhafenből, hogy a fedélzetén tartózkodókat Kielbe szállítsa. A fedélzetén 1100 főnyi katonai és hajós személyzet volt, 73 súlyosan sebesült katona, 373 fiatal nő a női tengerészeti segélyszemélyzetből, a többiek kétségbeesett menekülők, többségükben nők és gyerekek.

Wilhelm Gustlof hajó

A Wilhelm Gustloffot csak egy romboló, a Löwe kísérte. Indulás után a Wilhelm Gustloff lassan haladt, sebességét egy tengeralattjáró is tartani tudta. A fedélzetén összesen négy kapitány tartózkodott, ebből három civil, egy haditengerész. A kapitányok nem tudtak megegyezni, melyik utat válasszák, a part menti, vagy a parttól távolabb eső mély vizeket. Wilhelm Zahn hadnagy, tengeralattjáró-parancsnok tanácsa ellenére, aki a part melletti, kivilágítatlan hajózást javasolta, Friedrich Petersen kapitány a mély vizek felé vette az irányt. Ez a tengerrész ugyanis aknamentesített volt – ott azonban már tengeralattjárók is tartózkodhattak.

A kapitány, amikor rádión arról értesült, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik, felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit, hogy elkerülje a velük való ütközést. Ezzel az éjszakai sötétségben nagyon könnyen, és távolról is jól észlelhetővé tette hajóját. Stolpmünde (ma a lengyelországi Ustka) magasságában, egy közelben tartózkodó, eddig eredménytelenül vadászó, a Balti Flotta kötelékébe tartozó S-13 jelű szovjet tengeralattjáró három torpedót lőtt ki a megvilágított hajóra. A hajó felszerelései közé légvédelmi fegyverek is tartoztak, és nem volt kórházhajóként feljelölve. Katonákat is szállított, így nem élvezhetett semmiféle védettséget, ennek feltételeit ugyanis nemzetközi egyezmények szabályozzák.

10

Illusztráció

Az első torpedó a Wilhelm Gustloff orrát találta telibe a vízvonal alatt, a második az E fedélzeten robbant, a harmadik a gépházat találta el. A három találatot kapott utasszállító a bal oldalára dőlt, fedélzetén kitört a pánik. Az évnek abban a szakaszában megszokott -4 °C helyett, -15 °C-os hideg volt, ezért minden teljesen el volt jegesedve. A csörlők, daruk üzemképtelenek voltak. A Wilhelm Gustloff kevesebb, mint 45 perc alatt süllyedt el a 44 méter mély vízben.

9

Képkocka a tragédiát feldolgozó német filmből. (Fotó: ZDF)

A német mentőegységeknek aránylag kevés túlélőt sikerült kimenteniük, A T-36-os torpedónaszád 564 embert mentett meg; a Löwe rombolónak 472 embert sikerült kimenteni; az M387 aknanaszádnak 98-at; az M375 aknanaszádnak 43-at; az M341 aknanaszádnak 37-et; a Göttingen gőzhajónak 28-at; a TF19 torpedónaszádnak hetet; a Gotland teherhajónak kettőt; és a V1703-as jelzésű őrnaszád is megmentett egy kisgyermeket. Ezek az adatok Heinz Schön kutatásaiból származnak, aki ezekből az adatokból a teljes veszteséget, amit a torpedók és a hajó elsüllyedése okozott, összesen 9343 főre teszi. A többiek, szinte az összes gyermek és csecsemő a tengerbe veszett.

A katasztrófa filmes feldolgozása

A Discovery Channel Megoldatlan rejtély című sorozatában bemutattak egy  számítógépes szimulációt (a maritime EXODUS szoftvert használva) a hajó süllyedéséről, amely a teljes létszám 85%-ára, nagyjából 9400-ra teszi a halottak számát. (A fedélzeten eszerint 10 600-an tartózkodtak.) Ez az elemzés figyelembe veszi a hajó terheltségét, a szemtanúk elmondásait, eredményei a süllyedés közbeni menekülési útvonalak szimulációin alapulnak.

A világtörténelem legsúlyosabb hajókatasztrófájáról évtizedekig hallgatott mind a német, mind a győztes hatalmak történetírása. Az egykori NDK-ban és a keleti blokk országaiban a téma hivatalosan tabunak minősült, arról tilos volt beszélni.

Forrás: Wikipedia


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!