A rendezett íróasztal a tanulást is megkönnyíti

Napjainkban kiemelten fontos egy többfunkciós íróasztal megléte, hiszen egyre többen dolgoznak otthonról vagy végeznek olyan munkát, melyhez egy otthoni íróasztal megléte is szükséges. Ráadásul az sem meglepő, ha már mindenkinek a családban van egy íróasztala, hiszen gyerekeknek mindenképpen kell az iskolai feladatok elvégzése miatt.

A fehér íróasztal nyugalmat sugall

Elmondhatjuk, hogy számtalan íróasztal közül válogathatunk, amely igaz a Gemini-Duo webáruház bőséges íróasztal kínálatára is, ugyanakkor nem kell kétségbeesni, ha hirtelen nem tudunk választani, hiszen ha sorra vesszük mindennapi szokásainkat, lakásunk beosztását, egyéb szempontokat, máris tovább tudjuk szűkíteni a lehetőségeinket.

Sokan kedvelik a letisztult eleganciát, amely korunkban a minimalista szemléletben is tükröződik. Ennek a stílusnak a jellemzői a fehér, fekete és annak árnyalatai, valamint a bézs, barna, a kifinomult formák, a kevés kiegészítő. A minimalista lakberendezés nem túlzsúfolt, és rendezettséget, tisztaságot sugall.

Így vagyunk a fehér íróasztalokkal is, amely ha még pluszban rendezett is, akkor tényleg öröm ránézni, és az iskolai tanulás vagy az agyat megmozgató munka is könnyebben fog menni. De igaz ez minden munkafelületre. Ha már nem dolgozunk rajta, igyekezzünk mindent elpakolni, hogy minél hamarabb átéljük ezt az örömteli érzést, amely a sikeres munka elvégzése után lesz úrrá rajtunk.

Praktikus tárolók az íróasztalban

A rendrakást az is segíti, ha mindennek megvan a helye és el tudjuk pakolni. Ha csak egy kisebb számítógépasztalra van lehetőségünk a szobában elhelyezni, akkor érdemes néhány polcot fölé szerelni tárolónak vagy elegánsabb dobozokat beszerezni, amiket aztán el tudunk pakolni az ágy alá vagy a szekrények tetejére.

Szerencsésebb a helyzet, ha nagyobb az íróasztal, ilyenkor akár a billentyűzetnek is van külön kihúzható tálcája, illetve bal és jobb oldalt számtalan fiók, polcos tároló található, amelyek jól elrejtik a napi munka eszközeit.

Különleges megoldások a sarokelemes íróasztalok, amelyek szintén kis helyen elférnek, ugyanakkor nagyon jól berendezhetők velük a kihasználatlan lakrészek. A Gemini-Duo íróasztalai között is találunk sarokba illeszthető darabot, akár egy egyszerű számítógép asztalt vagy rakodórekeszekkel ellátott típust is.

Ne felejtkezzünk meg a kiegészítőkről!

Akármilyen íróasztalt választunk, nagyon fontos a megvilágítás. Az a legjobb, ha sikerül ablak mellé elhelyezni a bútort, a jobbkezeseknek bal oldalról érkezzen a napfény. Ha erre nincs mód, akkor feltétlen szükséges egy asztali lámpa beszerzése, amely ha meg kell világítson más felületeket is, pl. egy fotelt, akkor nem árt, ha irányítható is.

A kényelmes és esztétikus íróasztalhoz egy ergonómiailag megfelelő irodai szék is szükséges, főleg, ha egy nap több órát is ülünk rajta. Segítségével elkerülhető, hogy a nap végén derékfájással keljünk fel az asztaltól. Érdemes a Gemini-Duo webáruházban böngészni a kínálatot, hátha be tudunk szerezni mindent egy helyről.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!