A legcsúnyább kutyák versenye

A világ minden tájáról összegyűlnek a nem éppen szép kutyusok, hogy kiválasszák közülük a legrondábbat. Ez a szépségverseny tétje, hogy ki lesz a világ legcsúnyább kutyája.Az esemény Kaliforniában került megrendezésre, ahol egy látványos show keretein belül a mopszok, chihuahuak, terrierek mutatják meg kinézetüket, a zsüri pedig dönt. A verseny már a 25. évében van, most is 4 kategóriában mustrálják meg az ebeket: első benyomás, egyedi jellemzők, személyiség és a közönség szavazata alapján.

A világ legcsúnyább kutyái

A világ legcsúnyább kutyája

A győztes csúnya kutya jutalma 1500 dollár és egy séf által elkészített menü elfogyasztása egy helyi étteremben. Az esélyesek között van Icky és Boolah is. A verseny producere Vicki DeArmon már hét éve támogatja a szépségverseny megrendezését és elmondása szerint mindig is széles volt a mezőny. Egy helyi kisváros éves eseményéből világméretű érdeklődéssel kísért felhajtással járó csúnyasági szépségverseny lett.

A világ legcsúnyább kutyája

A győztes kutyus képét az egész világon látják majd Kínától Bolívián át Franciaországig. A végső döntőbe általában 20 és 30 kutya közötti számú versenyző kerül be, akiknek a fele olyan, aki először indul a megmérettetésen. Nagyon gyakran közülük kerül ki a győztes csúnya kutya. Akinek jutalma lesz a világhírnév, elismerés, talk-show-ban való szereplések és helyi kutyás eseményeken való megjelenés. Sok kutya követe lesz a városának részt vesz a mentőkutya mozgalomban is. Sok mentőkutya indult már a versenyen és utána nagy megbecsülést és sok szeretetet kaptak még öregebb korukban is.

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

A világ legcsúnyább kutyája

Forrás:DailyMail


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!