A következő években 69 millió gyermek halhat meg olyan okokból, amelyek elkerülhetőek lennének

A következő 15 évben 69 millió ötévesnél fiatalabb gyerek halhat meg olyan okokból, amelyek elkerülhetőek lennének – figyelmeztetett éves jelentésében az ENSZ Gyermekalapja. A legszegényebb gyermekek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg 5 éves koruk előtt, és szenvednek krónikus alultápláltságban – mutatott rá a UNICEF.

Unicef jelentés

A jelentésből kiderül, hogy 2030-ig 167 millióra nő a szegénységben élő gyermekek száma, és 750 millióra azoké a lányoké, akiket még kiskorúként házasságra kényszerítenek. Az előrejelzés különösen a Szaharától délre található térségről közöl ijesztő adatokat. Ott 2030-ig tízből kilenc gyermek fog rendkívüli szegénységben élni. A világnak ezen a részén található azoknak a kiskorúaknak a fele is, akik nem férnek hozzá az elemi oktatáshoz.

Unicef jelentés

Jelenleg világszerte 124 millió gyerek nem vesz részt az alap- és középfokú oktatásban. “Választanunk kell: most befektetünk ezeknek a gyerekeknek a jövőjébe, vagy engedjük, hogy a világ még egyenlőtlenebb és megosztottabb legyen”– mondta Anthony Lake, az UNICEF igazgatója. Hozzátette, hogy ugyanakkor történtek már előrelépések a gyermekszegénység felszámolása és az iskolai oktatásban részt vevők körének szélesítése terén. A gyermekhalandóság és a rendkívüli szegénységben élők száma felére csökkent 1990 óta az ENSZ adatai szerint.

“A kormányoknak országukra szabott tervekkel kell előállniuk az érintett gyerekek megsegítéséhez. Ha az egyenlőségre helyezzük a hangsúlyt, előreléphetünk” – mondta Justin Forsyth, az UNICEF igazgatóhelyettese.

Unicef jelentés

Unicef jelentés

Unicef jelentés

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!