A kínaiak vásárlás helyett inkább aludni járnak az IKEA-ba

Kína hamarosan az IKEA második legnagyobb piacává lép elő. A svéd cégóriás a következő 7 évben 11-ről 40-re bővíti áruházai számát. Bár az IKEA fő pekingi áruházában évente hatmillióan fordulnak meg, a legtöbben csak nézelődnek, vagy esznek egy olcsó menüt. Van olyan kínai is azonban, aki délután szendergésre helyezi el csemetéjét a kiállított ágyak egyikében.

Alvás az IKEA-ban

Bár az IKEA fő pekingi áruházában évente hatmillióan fordulnak meg, a legtöbben csak nézelődnek vagy esznek egy olcsó menüt. Egyesek azonban inkább úgy döntenek, hogy a nézelődés helyett ledőlnek egy kicsit a kiállított kanapékra, vagy a menü – keddenként az ingyen kávé – elfogyasztása után pedig gyerekeiket is a kiállítótérbe viszik egy rövid délutáni szunyókálásra. A svéd cég egyelőre tolerálja ezt a viselkedést, mivel jövőbeli befektetésnek tekintik a kanapékon történő alvást, és az ingyen kávéztatást. Az IKEA komoly növekedés előtt állhat, tekintve, hogy Kínában 15 év alatt a lakástulajdon aránya gyakorlatilag a nulláról 70 százalék közelébe emelkedett, így van mit berendezni.

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

Alvás az IKEA-ban

IKEA bútorok


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!