A kakaóbab termesztése és szüretelése Ghánában

A csokoládé szeretete legalább 2500 évvel ezelőtti időkre nyúlik vissza. Közép-Amerika népei már ekkor folyékony formában élvezték a kakaóbabokból készült termékeket (xocólatl, keserű víz). 500 évvel korábban azonban már más okból kifolyólag is nagyra becsülték a kakaófát: a gyümölcs húsából ugyanis egyfajta bort érleltek. Ma elsősorban a kakaónövény termését, a kakaóbabot fogyasztják. Egykor azonban húsát is felhasználták bor készítésére. A Cornell Egyetemen a kutatók azután jutottak erre a megállapításra, hogy vizsgálatokat végeztek a Kr. e. 11. századból származó cserépdarabokon.

Kakaótermesztés Ghánában

Ebben az időben, a szóban forgó ivópoharak szűk nyílásúak és viszonylag keskenyek voltak. Ez is arra utal, hogy az ilyen edényeket nem a kakaóital, hanem a kakaóbor tárolására használták. Az erjesztés során feltehetően a kakaóbabokat is felhasználták, és a közép-amerikai indiánok így érezhettek rá a kakaó ízére. Később aztán már csak a kakaó magvait használták.

Kakaótermesztés Ghánában

Ghána Nyugat-Afrikában, az Egyenlítőhöz közel helyezkedik el. Keletről Togo, északról Burkina Faso, nyugatról Elefántcsontpart, délről pedig a Guineai-öböl határolja. Neve egy ősi szudáni birodalomból származik, vélhetően innen migráltak erre a területre a mai lakosok ősei. Népessége közel 24 millió fő, fővárosa Accra. A beszélt nyelv a helyieken (akan, ewe, twi) túl az angol. Az ország legnagyobb arányban exportált termékei az arany és a kakaó. Sokáig az arany volt a legfontosabb terméke az országnak, innen a másik neve Gold Coast, vagyis Aranypart (ez még a britt kolónia idején volt a megnevezése).

Kakaótermesztés Ghánában

Egyedül Ghána közel 20 %-át termeli a világ kakaóbab-termésének. A XIX. század végétől folyik itt kakaótermesztés, elsőként holland misszionáriusok foglalkoztak vele, majd úttörő szerepet vállalt az első ültetvények létrehozásában egy bizonyos Tetteh Quarshie nevű ghánai kovácsmester is (egyesek szerint ő hozta be az első kakaóbabszemeket az országba), akit azóta is rengeteg legenda övez. Sokáig az élen állt a világranglistán ez az ország, de a vírusfertőzések, illetve a talaj kimerüléséből adódó problémák megnehezítették az itteni termelők munkáját, így mára a 675 e t/év terméssel a 2. helyre szorult az ország.

Kakaótermesztés Ghánában

A kakaót 6 régióban termesztik, így az Ashanti, a Brong Ahafo, a Keleti, a Volta a Központi és a Nyugati körzetekben. Leginkább monokultúraszerűen termelnek, sokszor teljesen kizsigerelik a talajt, s csak utána állnak tovább egy új területre, ahol rendszerint nagy erdőket pusztítanak ki a kakaó érdekében. Olyan területeket választanak, ahol legalább 1000 és 1500 mm közötti az évi csapadék mennyisége. A fő betakarítási szezon októberben kezdődik, a második kisebb termést pedig júliusban kezdik el szüretelni. A főként 2-3 hektáros kis farmokon, ahol mintegy 700.000 termelő dolgozik, a kakaótermesztés keretében sok idénymunkást is foglalkoztatnak. Ellentétben Elefántcsontparttal, ebben az országban a kormányzat igen nagy szerepet vállal a termesztés ellenőrzésében.

Kakaótermesztés Ghánában

A ghánai kakaót magas minőségű, de mégis tömegtermelésű kakaóként tartják számon a világban, ami nyilvánvalóan adódik abból a tényből, hogy ez az ország a világ második legnagyobb termelője. Főként Forastero (azon belül pedig Amelonado) kakaófajtákat termesztenek és az itteni kakaókból főleg blend, azaz más kakaóbabokkal kevert csokoládék készülnek. A tisztán ghánai kakaóbabokból készült csokoládék klasszikus kakaós jegyekkel bírnak, komplexek, intenzívek, néha kicsit nehézkesek, alig vagy egyáltalán nem kesernyések, zamatukban kávé, dohány, magvak, földesség érződik.

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában

Kakaótermesztés Ghánában


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!