80 órát töltött a romok alatt egy nepáli túlélő

Élve hozott ki egy nepáli-francia mentőcsapat egy 28 éves férfit a nepáli főváros, Katmandu egyik összeomlott lakóépületének romjai alól, 80 órával a 7,9-es erősségű földrengést követően. A fiatal férfi a múlt szombaton, amikor a több mint ötezer halálos áldozatot szedő földrengés történt, Katmandu egyik hétemeletes lakóházának második emeletén tartózkodott. Risi Khanal víz és élelem nélkül volt a romok alatt, közvetlen közelében három holttesttel. Miután a férfi segélykiáltásait meghallották a mentőalakulatok, elkezdődött a kimentése. A mentőakció öt óráig tartott, a résztvevőknek ugyanis le kellett fúrniuk hozzá. A férfit a kiszabadulása után ellátó orvos úgy vélte, Khanal pusztán akaraterejének köszönhette, hogy túlélte a katasztrófát. A férfinak az egyik lába eltörött.

Nepál

Nepál
Forrás: MTI/EPA/Narendra Sreszta

Nepál
Forrás: MTI/EPA/Narendra Sreszta

A legfrissebb adatok szerint 5057 ember vesztette életét, és több mint tízezren sérültek meg a múlt szombati nepáli földrengés és az utórengések miatt. Szusil Koirala nepáli miniszterelnök kedden azt mondta, akár tízezer halottja is lehet a pusztító erejű földmozgásnak.

Nepál

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!