25 éve történt az Exxon Valdes tragédiája, a világ egyik legnagyobb környezeti katasztrófája

Az Exxon Valdez olajszállító tankhajó 1989. március 24-én az alaszkai Prince William-szorosnál bekövetkezett balesete miatt több millió gallon nyersolaj került a tengerbe, mely minden idők egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját okozta. Az olajkatasztrófát az okozta, hogy a 211 ezer tonnás óriáshajó megfeneklett a Bligh Reef zátonyain.  A hatalmas tanker az Exxon Mobil Corporation tulajdonában volt.

Exxon Valdes

A nagy hajókkal nehezen navigálható tengerszorosban az Exxon olajipari cég által megígért, de fel nem szerelt jéghegydetektor és az egy éve hibás ütközésjelző radar nélkül manővereztek. A hajó kapitánya, Joseph J. Hazelwood volt, legénysége 20 főből állt. Hazelwood fiatal kora ellenére 10 éves hajózási tapasztalattal bírt, korábban sokszor megtette már ezt az utat. Az Exxon Valdez 1989. március 24-én hajózott volna ki Valdezből. Valdez kikötőjét a nyílt óceántól az apró szigetekkel tűzdelt, veszélyes sziklákkal és zátonyokkal teli Prince William-szoros választja el. Az út első kilométerein az Exxon Valdez kapitányát, Ed Murphy révkalauz segítette, de ő este fél 11-kor elhagyta a hajót, amikor az már a megszokott hajózási útvonalon haladt.

A kapitány azonban ezután jéghegyet észlelt a hajó előtt, ezért engedélyt kért a központtól a kijelölt útvonaltól való kis mértékű kitérésre, majd Harry Claar kormányost egy kitérő manőverre utasította azzal, hogy egy meghatározott pontot elérve fordítsa vissza a hajót a bevett útvonal irányába. Ezután átadta a hidat a hajó rangban harmadik tisztjének, Gregory Cousinsnak, majd kabinjába ment aludni. Később Claar helyét is egy másik kormányos, Robert Kagan vette át. Éjfélkor leváltották az őrséget, majd nem sokkal később sort kellett volna keríteni az irányváltoztatásra, de a baleset utáni vizsgálatokból kiderült, hogy ezt a parancsot senki nem teljesítette.

Exxon Valdes

Amikor észrevették a mulasztást, az ügyeletes tiszt azonnal intézkedett a navigációs manőver végrehajtására, azonban a kormányos korán állította meg a kormányművet. A hajó már vészesen közelített a zátonyhoz, amikor felébresztették a kapitányt. Ekkor már késő volt, az Exxon Valdez nekiütközött a zátonynak és a hajótest kilyukadt. Az olaj megállíthatatlanul ömleni kezdett a tengerbe. A baleset idején a hajó tartályaiban nagyjából 55 millió gallon vagyis 208 millió liter nyersolaj volt. Szakértők szerint 113 millió liter olaj került a vízbe, és 1300 négyzetkilométernyi területet szennyezett be, vastag olajréteggel borítva be Alaszkától több száz kilométerre is a tengerpartot. A katasztrófa után készült jelentésekben azonban az szerepelt, hogy 42 millió liter olaj került a vízbe, azonban ezt a szakérők nem tartják pontos adatnak. A vitatott, de egyezményesen elfogadott adatok szerint a hajóból végül 42 millió liter olaj ömlött ki.

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Nagy problémát jelentett, hogy a baleset helyszíne távol esett mindentől, és a zord idő további gondokat okozott. Az egyik katasztrófaelhárító hajó két napig nem tudott elindulni, a legközelebbi repülőtér épületeit pedig egy vihar tette tönkre. Az illetékesek sem álltak a helyzet magaslatán, vita bontakozott ki amiatt, hogy az olajszennyezést vegyi anyag tengerbe szórásával vagy fizikai úton akarják-e semlegesíteni. A tisztítási műveleteket csak késve kezdték el. Két héttel a katasztrófa után mindössze a kiömlött olaj 20 százalékát sikerült még csak összeszedni vagy zárólánccal körülfogni. Több mint 10 ezer ember vett részt a mentesítésben, a költségek megközelítették a 2 milliárd dollárt.

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Exxon Valdes

A becslések szerint legalább 200 ezer élőlény: tengeri madarak, fókák és más emlősök, valamint számtalan hal pusztult el a szennyezés következtében néhány nap alatt. Az olaj tönkretette a költöző madarak állandó költőhelyeit is. Tíz évvel a katasztrófa után az élővilág még nem állt helyre: a halak betegek voltak, a fókák nem tértek vissza, a környéken élő őslakosok pedig szenvednek a szénhidrogének maradványaitól. Szakemberek szerint hetven évig is eltarthat, amíg az alaszkai madárvilág a katasztrófa előtti szintre visszakerül. Az Exxon Mobil cég felelősségét megállapították, a munkálatok költségeit nekik kellett állni, a hajó kapitányát azonban felmentették a gondatlanság vádja alól.

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Exxon Valdes

Forrás:eoearth.orgwikipedia.hu


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!