Havi cikkek: március 2018

A napokban csapódik a Földnek a Mennyei Palota

Előreláthatólag péntek és hétfő között csapódik a Földnek a 2016 óta nem működő Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrlaboratórium, amelynek roncsai mintegy ezer négyzetkilométernyi területen szóródhatnak szét. Az Európai Űrügynökség (ESA) szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy veszélyeztesse az embereket. Az űrügynökség szakemberei szerint a...

Ötmilliomodik látogatóját fogadta Ötzi, az ötezer éves gleccsermúmia

Már ötmilliomodik látogatóját “fogadta” Ötzi, a több mint ötezer éves gleccsermúmia a Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban. A tartomány közlése szerint egy lindaui család váltotta meg az ötmilliomodik belépőjegyet a múzeumba, mely most ünnepelte fennállása 20. évfordulóját. 1998. március 28-án az intézmény egy Dél-Tirol történelmét bemutató állandó kiállításs...

Két év után működőképesen vetődött partra egy japán lány fényképezőgépe Tajvanon

Több mint két éven át hánykolódott a tengeren egy búvártokba zárt fényképezőgép, mielőtt működőképesen partra vetődött egy tajvani strandon: a kagylókkal benőtt, alig felismerhető tárgyra kisiskolások találtak rá, akik a gép tulajdonosát is felkutatták. "El sem hiszem" - mondta a BBC-nek a fényképezőgép tulajdonosa, Cubakihara Szerina, hozzátéve, hogy n...

Sötét anyag nélküli távoli galaxist észleltek

Sötét anyag nélküli távoli galaxist észleltek amerikai csillagászok. Az univerzum nagy része ebből a titokzatos anyagból áll, amelyet a kutatóknak még nem sikerült közvetlenül bizonyítaniuk, csak közvetett bizonyítékokat találtak létezésére. Feltételezhetően ez az anyag tartja össze a galaxisokat, amelyek forgómozgásuk miatt gyakorlatilag szétrepülnének...

Még mindig sugárszennyezett víz szivárog a tengerbe a fukusimai erőműből

Hét évvel a fukusimai atomkatasztrófa után még mindig szivárog sugárszennyezett víz a tengerbe a fukusimai erőműből – állapította meg tanulmányában egy japán tudós. A Kyodo hírügynökség jelentése szerint Aojama Micsio, a fukusimai egyetemen működő, környezeti sugárzással foglalkozó kutatóintézet professzora egy oszakai konferencián mutatta be kutatásain...

Ólommérgezés is szerepet játszott az egyik legidősebb hazai parlagi sas halálában

Ólommérgezés, majd gázolás miatt pusztult el az a 22 éves parlagi sas, amelyet december 12-én lakossági bejelentés után talált meg Mátraalján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) helyszínre érkező természetvédelmi őre begyűjtötte a tetemet, amely a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBI...

Folyékony macskák – avagy bizonyítékok, melyek alátámasztják az anti-Nobel díjas kutatást

A méltán népszerű bársonytalpú kedvencek elképesztő dolgokat képesek művelni, mindig azt teszik amihez nekik kedvük van és képesek egy pillanat alatt bajba keveredni, vagy épp a leglehetetlenebb helyekre is bepréselni magukat. A róluk készült vicces fotók is egyértelműen bizonyítják, hogy a macskák sajátos, semmi mással össze nem hasonlítható logikával ...

A vadászat miatt tovább maradnak anyjuk mellett a medvebocsok

Egy évvel tovább maradnak az anyjuk mellett a svéd erdőkben élő barnamedve-bocsok, mint néhány évtizeddel ezelőtt - derült ki egy új kutatásból. Ugyan a populációk létszáma nem változott, a barna medvék egyedeinek életét és viselkedését a vadászat okozta nyomás erősen befolyásolja - idézte a BBC hírportálja a Nature Communications című tudományos lap ak...

Elhalasztották a világ legnagyobb űrteleszkópjának fellövését

Ismét elhalasztotta a Hubble utóda, a James Webb űrtávcső fellövését az amerikai űrkutatási hivatal és "nagyjából 2020 májusáig" nem is tervezik az indítást - számolt be róla a BBC. A Hubble űrtávcső utódát, a világ legnagyobb űrteleszkópját az a veszély is fenyegeti, hogy átszakítja az a költségkorlátot, melyet az Egyesült Államok kongresszusa szabott ...

Különleges múmiát rejt egy 150 éve üresnek hitt egyiptomi koporsó

Különleges múmiát rejthet az a 2500 éves egyiptomi fakoporsó, melyről 150 éve kijelentették, hogy üres - állapították meg ausztrál kutatók. A Sydney Egyetem 150 éve szerezte meg a koporsót, ezután több szakértő is azt állapította meg róla, hogy üres. A feljegyzésekben az állt, hogy a koporsó csak törmeléket tartalmaz, ezért másfél évszázadon át egyszer ...

AJÁNLÓ

kelly clarkson weight loss ozempic diet dr oz weighs in on her weight loss pack pro burn keto gummies do they work for women s belly fat keto gummies 2024 warning keto gummies shark tank show reviews walmart keto acv gummies reviews scam watch this keto gummies acv keto gummies to lose weight work kelly clarkson weight loss story dr oz analysis on ozempic best keto gummies for effective weight loss 2023 keto diet kelly clarkson weight loss diet decoding her health and fitness regimen 2024 ketosis acv gummies reviews be careful does ketosis acv gummies work ketosis acv keto gummies kelly clarkson and ozempic dr oz perspective on losing weight shark tank keto gummies to quit smoking and cure copd deepfake scam ads are everywhere on facebook kelly clarkson keto gummies dr oz verdict on their effectiveness for weight loss slim labs acv keto gummies be careful does slim labs acv keto gummies work watch this review summer keto acv gummies reviews new alert does summer keto acv gummies work be careful dr oz keto gummies kelly clarkson strategies for losing weight effectively dr oz verdict on kelly clarkson weight loss gummies side effect solutions explored