Havi cikkek: május 2016
Több mint hétmillió embert fenyeget éhínség a polgárháború sújtotta Jemenben
Több mint 7,6 millió ember szorul segítségre Jemenben, mert élelmiszerellátásuk teljesen bizonytalan – közölte John Ging, az ENSZ humanitárius koordinációért felelős irodájának igazgatója. 2014 óta 2,5 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat Jemenben, egyre súlyosabb a humanitárius helyzet, a nemzetközi közösségnek pedig segítenie kell – hívta fel a...
Többször is megmarta egy mérges kígyó a hős kutyát, aki 7 éves gazdáját védelmezte
A kutyája mentette meg egy 7 éves floridai kislánynak az életét, aki a kertjükben játszott amikor feltűnt mellette egy mérges kígyó. A család német juhászkutyája Haus azonnal közbelépett és szembeszállt a kígyóval, hogy megvédje kis gazdáját, Molly-t a gyémánt csörgőkígyótól, mely az egyik legveszélyesebb észak-amerikai kígyó. Mérge a szöveteket roncsol...
Lezárják a turisták elől a festői szépségű Szimilan-szigeteket
Öt hónapra lezárják a turisták elől az Andamán-tengerben fekvő festői szépségű Szimilan-szigeteket a thaiföldi hatóságok, hogy megújulhassanak a turizmus által kizsigerelt természeti erőforrásaik. A döntést a nemzeti parkok hivatalának vezérigazgatója, Thanja Netithammakun jelentette be. A látogatási tilalom május 15-étől október 15-éig tart.
A s...
Először született magyar győzelem a belga juhászkutyák világbajnokságán
A belga juhászkutyák világbajnokságának több évtizedes történetében még sosem nyert korábban magyar kutya, ez először az 5 éves Litónak sikerült, aki gazdájával együtt vasárnap hozta el a fődíjat a franciaországi versenyről. A háború utáni években kezdtek el a rendőr- és katonakutyák munkáját imitáló sportversenyeket rendezni, ezekből nőtte ki magát az ...
Sikeresen kezelik az agydaganat egyik agresszív formáját a gyermekbénulás vírusával
Az áttörésnek minősített gyógymódok listájára vette fel az amerikai gyógyszerfelügyelet az észak-karolinai Duke Egyetem kísérleti módszerét az agydaganat egyik formájának, az agresszív glioblasztómának a kezelésére. A CBS televízió riportban mutatta be a módszert, amelynek lényege, hogy a gyermekbénulás vírusát közvetlenül a koponyában terjeszkedő dagan...
Egy 1600 éve elsüllyedt római kereskedőhajó rakományát hozták felszínre Izraelben
Izraeli búvárrégészek felszínre hozták egy 1600 éve elsüllyedt római kereskedőhajó rakományát az egykori kikötőváros, Cezárea partjainál. Az utóbbi 30 év legértékesebb kincseit találták meg - közölte az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
A műtárgyakat két búvár véletlenül fedezte fel a tenger fenekén áprilisban, majd a Ynet, a Jediót Ahronót című ú...
A karjába harapott cápával együtt szállítottak kórházba egy nőt
Cápa harapott meg vasárnap Floridában egy nőt, akit úgy vittek kórházba, hogy a ragadozó még a húsába mélyesztette a fogait, nem eresztette el a karját. A 23 éves nőt Boca Ratonban támadta meg egy kisebb dajkacápa.
A The South Florida Sun-Sentinel című helyi lap jelentése szerint a nő kezét a mentők a cápával együtt sínbe tették, és úgy fektették hor...
Megható fotók – boldog gyerekek az örökbefogadásuk napján
Két évvel ezelőtt az amerikai Together We Rise (TWR) elnevezésű alapítvány megható kampányt indított útjára, hogy bemutassa azokat a boldog gyerekeket, akiknek teljesült legnagyobb vágya, és hosszas várakozás után végül egy szerető család tagjaivá váltak. A szervezet szeretné megmutatni azt leírhatatlan pillanatot, amikor az állami gondozásban élő gyere...
Örök barátságot kötött egymással a mosolygós róka és a menhelyről befogadott kutya
Hihetetlenül szoros barátság szövődött Juniper, a mosolygós róka és Moose, a menhelyről befogadott kutya között. A két imádnivaló állat az első perctől kezdve oda volt egymásért és azóta is legnagyobb egyetértésben élnek együtt, elválaszthatatlan társak lettek. A gazdájuk, Jessica Coker hihetetlenül aranyos fotókon örökíti meg a játékos róka és a gondos...
Bepillantás a fenséges pézsmatulkok világába
A világ távoli, zord vidékein él egy teremtmény, amely őse valaha a gyapjas mamutokkal, kardfogú tigrisekkel és gyapjas orrszarvúkkal együtt benépesítette az északi síkságokat, ám velük ellentétben sikeresen átvészelt minden viszontagságot. A pézsmatulok olyan élőhelyet talált magának, ahová a ragadozók sem igen merészkedtek utána, sőt jó ideig az emb...