Havi cikkek: március 2014
867 milliárd pixeles képet készített a Holdról a NASA
A Hold Földtől való átlagos távolsága 384 402 kilométer. Átmérője 3476 kilométer, ezzel a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja. A Holdon a felszíni nehézségi gyorsulás (és így a testek súlya) körülbelül hatoda a földinek, így a rajta járó űrhajósok a 80–90 kg-os űrruhában is könnyedén tudtak mozogni, ugrálni. A légkör hiánya miatt az égboltja teljesen f...
Melanizmus – koromfekete állatok a melanin festékanyag felhalmozódása miatt
A melanizmus a bőr, illetve a szőrzet sötétbarna, illetve fekete elszíneződése, amit a melanin festékanyag felhalmozódása okoz. Főleg egyes emlős, illetve hüllőfajokra jellemző. A ,,normális", illetve sötét egyedek aránya többnyire a környezeti viszonyoktól, az allélok relatív gyakoriságát általában leíró Hardy-Weinberg-egyensúlynak megfelelően alakul: ...
Medina óriási ernyői az 50 fokos hőség ellen
Medina az iszlám vallás második szent városa Mekka után, Szaúd-Arábiában. A város vallási jelentősége onnan származik, hogy itt található Mohamed próféta szentélye, a „próféta mecsetje” a Maszdzsid an-Nabaví, híresebb nevén a Próféta kupolája (Qubbat an-Nabí), vagy Zöld Kupola, amit Mohamed háza mellé építettek. Mekkához hasonlóan Medinába is csak muzul...
Több mint 430 millió forintot fizettek a világ egyik legdrágább kutyájáért
Tizenkét millió jüanért vagyis 431,6 millió forintért kelt el a világ egyik legdrágább kutyája Kínban. A tibeti masztiff boldog gazdája egy ingatlanfejlesztő üzletember. Az üzlet a luxusebek kelet-kínai vásárán köttetett kedden - jelentette a helyi média. A különleges állat tenyésztője a helyi lapnak elmondta, biztosította az új tulajdonost arról, hogy ...
A karibi manátusz avagy a különös kinézetű lamantin
A karibi manátusz vagy lamantin (Trichechus manatus) az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részének trópusi és szubtrópusi vizein, a Karib-tenger szigeteinek környékén, valamint Dél-Amerika északi partjainál is megtalálható. Legdélebbre az Amazonas torkolatvidékén él. A lamantinok hossza általában 2,5 – 4,5 méter, testtömege 200 – 600 kilogramm között ...
A mai napig zajlanak a kegyetlen lóvidalok Ázsiában
Annak ellenére, hogy a brutális lóviadalokat törvények tiltják, a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, Indonéziában és Kínában is rendszeresen zajlanak ilyen felháborító és kegyetlen összecsapások. A lovakat a harc előtt felhergelik, majd összeeresztik őket, miközben több száz olykor több ezer ember figyeli a véres küzdelmet. A lóviadalokra rengeteg fogadnak...
Szerető otthonra talált a kancsal cica
Amikor ezt a kancsal cicát az úton hagyták tulajdonosai, annak esélye, hogy életben marad egészen kicsi volt. Kaliforniában egy állatmentő központ találta meg, majd ideiglenes gazdája, a macska-őrült Daria Kelly kapta meg. A cica, akinek a szemei enyhén befelé fókuszálnak, most már új életét élvezi egy igazi állatbarát oldalán, aki ápolta, amíg vissza n...
Látványos közeli felvételen a Yasur vulkán kitörése
Látványos közeli felvételeket készített egy DJI Phantom típusú polgári célú drónnal a 361 méter magas Yasur vulkán kitöréséről Vanuatu szigetén Shaun O’Callaghan, aki egy GoPro hordozható kamerát erősített a gépre. A felvételen látható, hogy a kráterből feltörő lávadarabok a drón mellett repülnek el, de a készítő azt nyilatkozta, hogy a gép nem sérült...
Geoduck kagyló – az egyik legnagyobb kagyló a világon
A geoduck (Panopea generosa), az egyik legnagyobb ehető sós kagyló. Súlya a 6 kilót is eléri és húsos nyakát akár egy méterig is kinyújtja - aminek látványa igazán nem mindennapi. Ez a kagyló egy méter mélyen beássa magát a talajba. A szusi konyhák mirugainak, vagyis "hatalmas kagylónak" hívják.
A KOZMOSZ – Kihagyhatatlan NASA képek a Hubble lencséjén keresztül
A NASA bemutatta a legújabb képgalériáját, amelyen a Hubble űrteleszkóp által készített legújabb és legcsodálatosabb fotói láthatóak.
Eta Carinae-köd
Egy fekete lyuk elnyel egy csillagot.
Egy szupernova születése.
A törpe csillag elengedi a lángoló szörnyeteget.
Lófej köd
Napkitörés a bolygónk méretéhez viszonyítva.
Csillag születik C...