Havi cikkek: december 2013

Csúcsforgalomban robbant fel egy autóút Oroszországban

Az oroszországi Jekatyerinburg egyik útszakaszán történt robbanás november 21-én. Egy arra közlekedő autó kamerája rögzítette, ahogyan az út egyszerűen felrobban az egyik autó előtt. A felvételen jól látható, hogy az út több nagyobb darabra esett szét. Szerencsére senkinek nem esett baja, mivel az autósnak sikerült időben lefékezni a felszakadó beton el...

Megnyitották a sencseni repülőtér új, futurisztikus terminálját

A kínai Kanton tartományban található Shenzhen Bao'an Nemzetközi Repülőtér futurisztikus 3-as terminálját közel öt évnyi építkezés után decemberben nyitották meg. A futurisztikus épület azt a három terminált váltja fel, amelyek nemrég fejezték be működésüket. A terminált tervező Fuksas Studio szerint a koncepció egy organikus szoborra emlékeztet. Az acé...

Bádogvárosban nyaralhatnak a gazdag vendégek Dél-Afrikában

Különös ötlettel állt elő egy dél-afrikai szálloda. Az Emoya Estate egy bádogházakból álló üdülőrészt alakított ki a gazdag vendégek számára, hogy megtapasztalhassák hogyan élnek az afrikai szegények. A Shanty town, azaz a Bádogváros nevet viselő szállás azért sokban különbözik az afrikai szegénynegyedektől, mivel a kunyhókban van víz, áram, sőt még wif...

Az állatok különböző látásmódjai az ember látásával összehasonlítva [Videó]

A különféle állatfajok teljesen másképp látják a világot, mint ahogyan azt mi, emberek látjuk.A kutyák a barna a sárga és a kék színeket látják, illetve nagyon széles a periférikus látásuk. A macskák, csakúgy mint a kutyák a barna, a sárga és a kék színeket látják. A madarak is rendkívül érdekes látással rendelkeznek, hiszen ők UV fényben látnak és mind...

Speciális tolószékkel műt a lebénult amerikai orvos

Az amerikai O'Fallon-ban (Missouri) élő elismert sebész, Dr. Ted Rummel 2010-ben a gerincében lévő kifakadt ciszta miatt elvesztette mozgásképességét deréktól lefelé. A betegségét négy éve vették észre, kollégái pont azért nem merték megműteni, mert tudták, ha a ciszta megsérül és kifakad, az orvos lebénul. Ez végül sajnos a műtét nélkül is megtörtént. ...

A férfi, aki csákánnyal farag ki teljes barlangokat

Ra Paulette szobrásznak elképesztő hobbija van. Barlangokban kutakodik Új Mexikó államban, azonban korántsem úgy, mint egy átlagos ember. Paulette művészi faragványokat készít a barlangokban saját kezével. Egyetlen eszköze egy csákány és egy talicska. A 67 éves szobrász sokáig nem találta a helyét a világban. Kirúgták a főiskoláról, elbocsájtották a had...

A világ legnagyobb hajóját, egy valódi úszó várost terveznek

Egy floridai cég (Freedom Ship International) úszó várost tervez Freedom Ship vagyis Szabadság hajó néven, amely az egész évet a tengeren töltené, évente kétszer körbe hajózva a Földet. A hajó 1371 méter hosszú és 106 méter magas lesz. A tervek szerint állandó, 50.000 fős lakossága lesz. A hajóra iskolákat, kórházakat, művészeti galériákat, üzleteket, p...

Az emberi szem közvetlen közelről

Az ember látószervének (organum visus) fő része a szemgolyó, de a látószervhez szervesen hozzátartoznak a szemidegek és a folytatásukba eső idegpályák, valamint a szem járulékos szervei. Az emberi szem egyszerű, két részből álló gyűjtőlencse típusú objektívvel rendelkezik. A külső a szaruhártya, a belső a szemlencse. A szivárványhártya (iris), amely a s...

Kutyák fürdetés után – Sophie Gamand fotósorozata

Sophie Gamand fotósnak az az ötlete támadt, hogy a kutyákat fürdetés után fényképezi le, de még azelőtt, hogy megráznák magukat. Bár a kutyák nagy része imád pancsolni, azt kifejezetten rossz néven tudják venni, ha megfürdetik őket. Hiába gondolja azt a felelős gazdi, hogy jót tesz kedvencével ha lemossa a ráragadt mindenféle koszt, a kutyák egy része e...

Igazi túlélők – a medveállatkák

A medveállatkák (Tardigrada) közeli rokonságban állnak az ízeltlábúakkal, de több tulajdonságukban eltérnek. Testüket kemény kutikulapáncél fedi, melyet hidrosztatikus váz feszít ki. Ragadozó és növényevő fajokkal is találkozhatunk. Méretük 0,2 - 1,5 mm-ig terjed. Több mint 1000 fajuk ismert. Magyarországon kb. 100 faj él. A medveállatkákról az első fel...

AJÁNLÓ

Best Penis Enlargement Medication: What Actually Holds Up in 2026 How Do U Get a Bigger Penis: Realistic Options and What Actually Holds Up Is there really a vitamin that makes penis bigger? Nail Fungus Hands: What It Really Means and How to Treat It Topical Treatments for Onychomycosis: What to Know Which Doctor Treats Nail Fungus? Dermatologists, Podiatrists & More Pain on Top of Foot: Causes, Relief & When to See a Doctor Right Side Foot Pain When Walking: Causes & Relief Painful Aching Joints: What’s Behind the Discomfort? Sore Foot on Bottom: Causes & Relief Tips Foot Pain on Side: Causes & Relief Voltaren Gel: Relief Without the Prescription? Foot Pain: Causes, Relief, and When to See a Doctor Sharp Foot Pain? Common Causes & When to See a Doctor Are Penguin Full Spectrum Gummies the Real Deal for Weight Loss? Are Thermo Keto Gummies Safe? A Realistic Look Do Bio Science Keto Gummies Work? The Truth Might Surprise You Do Oprah’s Keto Gummies Work? The Truth Behind the Hype Does Keto Clean Gummies Work? Unveiling the Truth Pro Burn Keto Gummies Cost: Is It Worth the Hype?