10 éve egyedül él egy elnéptelenedett faluban egy kínai férfi

Liu Shengjia immár 10 éve él egyedül egy elnéptelenedett faluban a Kína északnyugati részén található Gansu tartományban. Xuenshanshe falujában korábban nagyjából 20 család élt, ám sok más kistelepüléshez hasonlóan innen is elvándorolt a lakosok többsége a nagyvárosokba, a jobb élet reményében. Végül már csak Liu, a testvére, illetve az ellátásra szoruló, ágyhoz kötött édesanyjuk, és néhány idős ember maradt a faluban. A 2000-es évek elején a falu idős lakói elhunytak, majd 2006-ban Liu elveszítette az anyját és a testvérét is, a férfi így teljesen egyedül maradt az omladozó faluban, mely több órányira fekszik a legközelebbi várostól.

Egyetlen lakosa maradt egy kínai falunak

Egyetlen lakosa maradt egy kínai falunak

Mint mesélte, nem volt könnyű, de megtanult egyedül élni és gondoskodni magáról, birkatenyésztéssel foglalkozik és idénymunkákat is vállal. “Eleinte aludni sem tudtam a vadkutyák üvöltése és az egyedüllét miatt. Később aztán sikerült alkalmazkodnom a helyzethez, elkezdtem birkákat tartani és bennük leltem barátokra. A túlélés nem probléma a számomra, de most már szívesebben élnék egy városban” – mesélte Liu Shengjia a helyi sajtónak.

Egyetlen lakosa maradt egy kínai falunak

Egyetlen lakosa maradt egy kínai falunak

Egyetlen lakosa maradt egy kínai falunak

Egyetlen lakosa maradt egy kínai falunak

Forrás: CCTVNews/Facebook


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!