Zsiráf-rekord – év eleje óta három zsiráfborjú született Budapesten

1868 óta 34 zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, de most először fordult elő, hogy egy naptári éven belül 3 zsiráf is a világra jött. A január elsejei születésű Sauda mellett nemrégiben még két jövevénnyel gyarapodott a zsiráfcsapat.

Egy éven belül 3 zsiráf született a budapesti állatkertben Forrás: zoobudapest.com/Bagosi Zoltán

Január elsején egy zsiráfborjú születésével kezdődött az év a fővárosi állatkertben. A jövevényről néhány nappal később már azt is tudni lehetett, hogy nőstény, s egy közönségszavazás nyomán a Sauda nevet kapta. Időközben viszont két másik zsiráf is világra jött, méghozzá mindkettő február 15-én, néhány óra eltéréssel. A január elsején született borjúnak a legidősebb anyaállat, a 21 éves Santana adott életet, de már akkor lehetett tudni, hogy a másik két nőstény is vemhes. Február 15-én előbb a 10 éves Ingrid, majd néhány órával később a nála bő fél évvel fiatalabb Sandra is világra hozta a maga utódját. A legutóbbi jövevények nemét még nem sikerült kétséget kizáróan kifigyelni, így nevet is csak ezután fognak kapni.

Egy éven belül 3 zsiráf született a budapesti állatkertben Forrás: zoobudapest.com/Bagosi Zoltán

A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagy hagyománya van a zsiráfok tartásának és szaporításának. Az első pesti zsiráfborjú 1868-ban született, ezzel a negyedik volt a világon, ahol ilyen örvendetes esemény történt. Budapesten az elmúlt másfél évszázad során – a legutóbb született borjakat is beleszámítva – összesen 34 zsiráfborjú jött a világra. Mivel a zsiráfok vemhességi ideje egy évnél is hosszabb (általában 400 és 460 nap között szokott lenni), ikerellés pedig olyan ritkán fordul elő, hogy a tudomány mindössze néhány esetet ismer, az állatkertekben ritkaságnak számít, ha egy naptári évben több zsiráfborjú is születik. Ez eleve csak ott fordulhat elő, ahol több szaporodóképes nőstényt is tartanak.

A fővárosi állatkert történetében eddig öt olyan esztendő volt, amelynek során két zsiráf is született, olyanra viszont még soha nem volt példa Budapesten, hogy ugyanabban az évben három zsiráfborjú is világot lásson, és most először fordult elő az is, hogy 24 órán belül mindjárt két zsiráfellésre is sor került. A zsiráfcsapat jelenleg kilenc egyedből áll.

Egy éven belül 3 zsiráf született a budapesti állatkertben MTI fotó: Kovács Attila

Egy éven belül 3 zsiráf született a budapesti állatkertben MTI fotó: Kovács Attila


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!