Újrahasznosított ablakokból épült ház

A Nyugat-Virginiában élő 27 éves fotós, Nick Olson és a 23 éves divattervező, Lilah Horwitz 500 dollár ráfordítással újrahasznosított ablakokból építette fel új otthonát azon a helyen, ahol első randevújuk során együtt nézték a naplementét. A romantikus, természetszerető pár álma az volt, hogy ezután minden este együtt nézhessék a naplementét a hegyek felett. Ehhez azt találták ki, hogy közösen építenek egy házat, melynek a teljes homlokzatát ablakokból fogják elkészíteni. Mindketten felmondták az állásukat és belevetették magukat a ház munkálataiba. Az ablakokból és fából épült ház természetes fényben úszik, és a különleges kialakítás miatt szinte egyáltalán nincs szükség mesterséges világításra. A csodás környezetben található ház nagy része újrahasznosított fából készült, a berendezés vintage stílusú, ráadásul egy régi tűzhely is helyet kapott a nappaliban.

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház

Újrahasznosított ablakokból épült ház


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!