Új madárfajt figyeltek meg Magyarországon

Egy Magyarországon eddig nem bizonyított madárfajt, lazúrcinegét (Parus cyanus) figyelt meg és fotózott le három madarász a szegedi Fehér-tó nádasában – számolt be a hírről a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

November 18-án Sándorfalva térségében három madarász: Barkóczi Csaba, Domján András és Gyarmati Gábor figyelte meg a kis cinegefélét, ezzel pedig több mint 400-ra emelkedett hazánk madárfajainak száma.

Forrás: Barkóczi Csaba/MME

Megjelenését és viselkedését tekintve a lazúrcinege a nálunk is gyakori kék cinegére hasonlít, de farka hosszabb, a sapka kék, és a test alsó részének sárga színét pedig fehér helyettesíti. Ezért ez a világos megjelenésű madár már távolról is feltűnő. A lazúrcinege alapvetően ázsiai elterjedésű faj, Magyarországhoz legközelebb Fehéroroszország és Ukrajna határvidékén fészkel egy jelentős kiterjedésű, szigetszerű állománya. Korábban csak kékcinegével hibrid példányai fordultak elő Magyarországon.

Forrás: Szántó Bence/MME Csongrád megyei Csoport

Rendkívül élénk madár, környezetének egyetlen változása sem kerülheti el a figyelmét. Élelem utáni keresgélés közben akrobatikus mozdulatok egész tárházával – sokszor fejjel lefelé ügyeskedve – kápráztatja el az őt figyelőt. Ha megzavarják, fészkét agresszíven csivitelve védi. A párzási időszakban, de már a párválasztás után a hím az első tojások lerakásáig rendszeresen eteti párját.

Forrás: Barkóczi Csaba/MME

Megfigyelésével 418-ra emelkedett Magyarország madárfajainak száma, ami az Európában eddig előfordult 780 körüli madárfajszámot, hazánk földrajzi elhelyezkedését és méretét figyelembe véve, igen jónak számít. Annak köszönhetően, hogy a madárról jó minőségű bizonyító fotók is készültek, a Nomenclator Bizottság ilyenkor szokásos ellenőrzését követően a madár valószínűleg gond nélkül felkerül a hazai fajlistára.

A hír hallatára a hazai madarász társadalom szokás szerint útra kelt, és még aznap, a délutáni szürkületben is sikerült megfigyelni a madarat. A következő napokban valószínűleg további több száz madármegfigyelő zarándokol majd el a térségbe, akár külföldről is, hogy megfigyelhessék ez a különleges megjelenésű madarat.

Észak-európai megfigyelések alapján a lazúrcinege sem idegenkedik az ember közelségétől, így amennyiben a faj nagyobb létszámú kóborlásáról van szó, a következő hetekben, hónapokban, országszerte akár az etetőkön is feltűnhet egy-egy példány.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!