Több mint ezer orrszarvút ejtettek el orvvadászok a Dél-afrikai Köztársaságban

Tíz százalékkal csökkent tavaly a Dél-afrikai Köztársaságban megölt orrszarvúk száma, de még így is több mint 1000 védett állatot ejtettek el az orvvadászok – írja az MTI. A múlt évben 1054 rinocéroszt öltek meg a szarváért, egy évvel korábban 1175-öt. A dél-afrikai környezetvédelmi minisztérium szerint a csökkenés gyakorlatilag egyetlen rezervátumra, a Kruger Nemzeti Parkra vonatkozik, ahol 662 orrszarvútetemet találtak a 2015. évi 826-tal szemben, vagyis 20 százalékkal kevesebbet. A javulás a vadorzók elleni hatékonyabb fellépésnek köszönhető: a Kruger Nemzeti Parkban tavaly több mint kétszer annyi – 680 – orvvadászt és közvetítőt fogtak el, mint 2015-ben.

OrrszarvúkFotó:  Wikipedia/ryan harvey

OrrszarvúkFotó: San Diego Zoo

Már a második évben csökkent az elejtett orrszarvúk száma a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol a világ rinocéroszállományának 80 százaléka – 18 ezer szélesszájú és 2000 keskenyszájú orrszarvú – él. Már négy évtizede nemzetközi egyezmény tiltja az orrszarvútülökkel való üzletelést, az újgazdag ázsiai országok csillapíthatatlan éhsége a gyógyhatásúnak és afrodiziákumnak tekintett testrész iránt azonban fellendítette a vadorzást, és a 2008. évi 83-mal szemben 2014-ben már 1215 orrszarvút öltek meg Dél-Afrikában.

OrrszarvúkFotó: Wikipedia/Komencanto

OrrszarvúkFotó: Wikipedia/Wj32

A környezetvédelmi minisztérium aggasztó fejleménynek tartja, hogy tavaly 46 elefántot öltek meg agyarukért orvvadászok a Kruger Nemzeti Parkban, ahol néhány éve még ismeretlen volt e jelenség.

Orrszarvúk

OrrszarvúkFotó: Wikipedia/Muhammad Mahdi Karim/Facebook


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!