Rémülten menekült egy felelőtlen család a vadasparkban rájuk rontó gepárdok elől

A hollandiai Beekse Bergen vadasparkba látogató családnak az életéért kellett futnia a világ leggyorsabb állata elől, mert nem tartották be a szabályokat és könnyelműen elhagyták a biztonságot jelentő autót.

Az állatok itt szabadon járnak-kelnek, a látogatók pedig belépéskor szigorú utasítást kapnak arra, hogy ne hagyják el az autóikat.

Egy szemtanú által készített felvételen jól látszik, hogy az öttagú család – köztük egy kisgyermek is – közelről szeretett volna fotókat készíteni a vadállatokkal, amikor a gepárdok szemet vetettek rájuk. Mikor az apa észrevette, hogy gepárdok rohannak feléjük, gondolkodás nélkül hátrahagyta a családját és rohanni kezdett az autó felé. A vadállatokkal egyedül hagyott anyának végül az utolsó pillanatban sikerült a legkisebb gyermekét is kimenekítenie a szorult helyzetből és elérnie a biztonságot jelentő autót.

A veszélyes jelenet a videó 2. percétől látható

A park vezetője szerint az eset idején a gepárdok jóllakottak voltak, és nem akartak vadászni, de ettől még veszélyes volt a közelükbe menni, ugyanis rátámadhatnak a területükre merészkedő idegenekre.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!