Park a New York-i magasvasút helyén

Átadták a New York-i magasvasút területén kialakításra kerülő parkhálózat második szakaszát. A High Line kettes szekcióját a határidőknek megfelelően, két évvel az első szakasz megnyitója után vehette birtokba a zöldre vágyó lakosság. A 2,3 kilométer hosszú magasvasút beépítését egy erre a célra létrehozott non-profit szervezet találta ki 1999-ben. Az első szakaszt tíz évvel később sikerült elkészíteni, de már ekkor tudni lehetett, hogy a tervezők nem fogják beérni ennyivel. A pozitív fogadtatás és a városvezetés kedvező hozzáállásának köszönhetően 2011-ben elkészült a parkhálózat második része is.

New Yorki magasvasút

Park a magasban, Nyugat-Manhattan-ben. Valamikor (1934 és 1980 között) itt járt a magasvasút, de ez ma már alig fedezhető fel. A néhány eltökélt ember által alapított baráti társaság (Friends of the High Line) jóvoltából nem számolták fel a vasútvonalat, ezzel megteremtették a park gondolatának alapjait. Miután a vegetáció átvette az uralmat, a vasútból “zöldút” lett.

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút

New Yorki magasvasút


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!