Megújult az El Caminito del Rey, a világ egyik legfélelmetesebb hegyi ösvénye

Március végétől érkezhetnek a túrázók a megújult, kerítésekkel és korlátokkal biztonságosabbá tett El Caminito del Rey hegyi ösvényhez. Az El Caminito del Rey (A király ösvénye) egy hegyi ösvény Spanyolország Málaga tartományában, az El Chorro kanyon falára erősítve, több mint száz méteres magasságban húzódik. Az 1,2 kilométer hosszú hegyi utat az 1900-as évek elején építették a Chorro és a Gaitanejo vízeséseknél készülő vízerőművek építkezésén dolgozó munkások számára. Az ösvény kiépítése négy évig tartott, 1905-re fejeződött be. A munkások építőanyagok és élelmiszer szállítására használták a gyalogösvényt, a karbantartók pedig a csatorna folyamatos ellenőrzéséről, tisztításáról gondoskodhattak az út segítségével.

El Caminito del Rey

El Caminito del Rey

1921-ben XIII. Alfonz spanyol király is végigment rajta a védőgát felavatásakor, ennek kapcsán kapta az út a most is ismert nevét. Mivel a gyalogút karbantartása az évtizedek során elmaradt, ezért több helyen nagyobb darabok szakadtak le belőle, kifejezetten veszélyessé vált. Az 1999-ben és 2000-ben bekövetkezett négy halálos baleset után a hatóságok lezárták az út mindkét bejáratát. Innentől fogva tilos volt rajta az áthaladás, ám őrzés hiányában sok kalandvágyó turista mégis végigment az életveszélyes ösvényen.

El Caminito del Rey

El Caminito del Rey

El Caminito del Rey

El Caminito del Rey

2011-ben állapodott meg az andalúz kormány és Malaga önkormányzata, hogy közösen fizetik ki hegyi út biztonságossá tételének költségét. Az El Caminito del Rey felújítására 2,8 millió eurót költöttek. Az ösvény az első hat hónapban a tervek szerint ingyenes lesz, és utána belépődíj ellenében lehet majd végigmenni rajta.

El Caminito del Rey

A megújult El Caminito del Rey:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!