Még az állatvédők is nehezen hitték el, hogy egy bajba jutott medvét vettek a gondozásukba

Különös állatra lettek figyelmesek kaliforniai lakosok néhány nappal karácsony előtt, mely udvarról udvarra járva, a szemetesekben próbált meg élelmet szerezni. A nagy mancsú, rejtélyes teremtményről bejelentést tettek a Kaliforniai hal- és vadvédelmi hivatalnál. A helyszínre kiérkező szakemberek megállapították, hogy a kopasz állat valójában egy fekete medve. A teljesen lesoványodott állat nagyon rossz állapotban volt az őt hosszú ideje kínzó paraziták és fertőzések miatt, melyek következtében már a szőre is kihullott, és segítség nélkül nem sokáig maradt volna életben.

Forrás: FFAWC
Forrás:  FFAWC

A fiatal medve már jó ideje betegeskedett és régóta küszködött az élelemszerzéssel, aminek következtében szinte teljesen felismerhetetlen lett. Az Eve-nek elnevezett állatot a Fund for Animals Wildlife Center (FFAWC) nevű szervezet munkatársai szállították el a központjukba, ahol hosszas rehabilitáció vette kezdetét.

“Ez volt az eddigi legszélsőségesebb eset a központ történetében. Egészen biztos, hogy nem maradt volna életben, ha nem értesítenek minket, annyira rettenetes állapotban volt” – mondta Matthew Anderson igazgató.

Forrás: FFAWC
Forrás: FFAWC
Forrás:

Eve életéért hónapokon át küzdöttek, állapota a gyógyszeres kezeléseknek és a megfelelő rehabilitációnak köszönhetően szép lassan javulni kezdett. A medve saját lakosztályt és kifutót kapott a központban, ahol rendkívül jól érzi magát, különösen a medencéjét szereti, és több mint fél év elteltével a szőre is elkezdett visszanőni, valamint a súlya is normalizálódik.

Forrás: FFAWC
Forrás: FFAWC
Forrás: FFAWC
Forrás:

“Most már sokkal jobban hasonlít egy medvére. Nagyon kíváncsi és játékos természetű, úgy viselkedik ahogy az egy vadon élő medvétől elvárható, ami bizodalomra ad okot annak kapcsán, hogy később szabadon engedhetjük” – mondta Anderson a The Dodo-nak.

A medve azonban továbbra is gyógyszeres kezelés alatt áll és még néhány hónapig biztos megfigyelés alatt tartják, mielőtt visszaengednék a természetbe. “Mindennap közelebb kerülünk ennek irányába, nagyon bizakodóak vagyunk” – tette hozzá az igazgató.

Forrás: FFAWC
Forrás: FFAWC

A fekete medve vagy baribál (Ursus americanus) Amerika egyik legismertebb medvéje. Első pillantásra is különbözik a barna medvétől, de nem csak a bundája miatt: keskenyebb a feje, arca hegyesebb, de homloka előbbre áll, talpa jóval rövidebb. Amerika északi részén minden erdős vidéken megtalálható. Találkozhatunk vele a keleti partvidékeken ugyanúgy, mint Kaliforniában; a messze északi tájaktól Mexikóig honos.

Nagyon jó úszó, de a legjobban a kúszáshoz ért. Pillanatok alatt fenn terem a legmagasabb fán is. Elmondható, hogy ügyesebb, mint a barna medve, bár ugyanezek a mutatványok ez utóbbinak sem esnek nehezére. Ugyanígy a két lábra állás is megszokott mindkét fajnál, csakhogy a fekete medve talpa rövid, így nehezebben tudja megtartani ezt a helyzetet. Tápláléka főképpen növényi eredetű, de húst is fogyaszt. Megeszi a füvet, leveleket, a félig vagy egészen érett gombát, bogyókat és az erdő által kínált mindenféle gyümölcsöt.

Forrás: FFAWC
Forrás: FFAWC

Black Bear Patient #4319 “Eve” goes to town on her pumpkin!

Last week, we gave our black bear patient #4319 also know as Eve, a nickname given to her by her transport rescuers, one of her favorite enrichment items – which happens to be an edible squash…a pumpkin! She is determined to tear into it and get whatever goodies are inside. We may have added a few fun morsels in addition to the pumpkin seeds she enjoys…:-) She doesn’t waste anytime ripping into it once she gets started!

Közzétette: The Fund for Animals Wildlife Center – 2018. augusztus 1., szerda


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!