Már nem a Mennyei-tó Tibet legnagyobb tava

Már nem a régió legnagyobbja a tibeti szent tó, a Nam-tó (Namtso) – jelentették be a kínai tudományos akadémia kutatói, akik szerint az olvadó gleccsereknek és a csapadék növekvő mennyiségének köszönhető, hogy immár a Serling-tó vette át a vezetést Tibetben a tavakIntenzívebb lesz a tavak színe a klímaváltozás hatására. mérete szerinti rangsorban.

Namtso

A “Mennyei-tó” vagyis a Namtso a tengerszint felett 4718 méter magasan található, míg a Serling-tó 4530 méteren. Utóbbi területe a legfrissebb felmérés szerint 2391 négyzetkilométer volt júniusban, vagyis 369 négyzetkilométerrel meghaladta az eddigi csúcstartóét – számolt be Csang Kuo-csing, az akadémia térségi intézetének kutatója a Hszinhua hírügynökségnek.

Namtso

Namtso

Mint mondta, a délnyugati országrészben az elmúlt években bővült a tavakkal borított terület, de a Serling-tó növekedése különösen is figyelemre méltó. Az elmúlt évtizedben 535 négyzetkilométerrel, vagyis eredeti méretének egyharmadával nőtt a területe. Csang szerint a jövőben a tendencia folytatódására lehet számítani. Bár a jelenség következtében a Serling-tó térségében legelőterületek kerültek vízHaltemetővé vált egy kínai folyó. alá, a helyi szakértők szerint összességében javult a környezet állapota.

Namtso

A globális felmelegedésA század végére eltűnhetnek a gleccserek az Alpokból. hatására az elmúlt 30 évben 15 százalékkal fogyatkoztak meg a gleccserekSzakértők szerint nem lehet megmenteni a svájci gleccsereket. , s az olvadásGyorsabban olvad a jég az Északi-sarkon. miatt az éves lefolyt víz mennyisége 61,5 milliárd köbméterről 79,5 milliárd köbméterre nőtt. Ennek egyértelmű hatása mutatkozik meg a környékbeli folyóHaltemetővé vált egy kínai folyó. k és tavak emelkedő vízszintjén – számolt be az intézeti kutató.

A szakemberek ugyanakkor nem mulasztják el megjegyezni, hogy a “Mennyei-tó“, a turisták számára továbbra is TibetLarung Gar Buddhista Akadémia Tibetben. kihagyhatatlan természeti látványossága marad. A világ legmagasabban fekvő sósvizű tavának szomszédságában ott magasodik a Nyiancsentangula-hegy Huyan Khong Tu - a kínai Függőkolostor. , amely a helyi legenda szerint párt alkot a ritkaEgy több mint három méteres óriáskalmár haláltusáját fotózták le Spanyolországban. tisztavizű Intenzívebb lesz a tavak színe a klímaváltozás hatására. val. A tavat zarándokok tömege keresi fel évente, négy pontján négy kolostorMont Saint Michel - Franciaország varázslatos zarándokhelye. található. Úgy tartják, aki körbejárja, békére és megnyugvásra lel.

Namtso

Namtso

Namtso

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!