Már 3700 fölé emelkedett a nepáli földrengés halálos áldozatainak száma

Már 3700 fölé emelkedett a hétvégi nepáli földrengés halottainak száma. A rendőrség hétfői adatai szerint 3635-en vesztették életüket Nepálban, és további 61 emberrel végzett a földrengés Indiában, hússzal pedig Tibetben. Bangladesből is jelentettek négy halottat. Több faluban a házak 70 százaléka teljesen romba dőlt azon a vidéken, amelyet a rengés leginkább sújtott. A nepáli hadsereg szóvivője közölte, hogy a mentésben részt vesz az ország 100 ezer katonájának 90 százaléka.

Nepáli földrengés

Nepáli földrengés

Helyiek arról számoltak be, hogy csaknem száz utórengés volt szombat óta, és úgy tűnik, hogy a földfelszín még mindig háborog, az emberek nem érzik magukat biztonságban. A fővárosban, Katmanduban a házak zöme gyengén megépített téglaépület volt, de összeomlott több modern, erősebb építmény is. A pusztítás ellenére hétfőn reggel több gyógyszertár és bolt kinyitott, egyes pékségek friss termékekkel várták a vevőket. Az árak nem emelkedtek. “Erkölcstelen és törvénybe ütköző lenne hasznot húzni a tragédiából” – idézett a Reuters egy árust.

Nepáli földrengés

Nepáli földrengés

Az Egyesült Nemzetek gyermekalapja, az UNICEF hétfői közlése szerint csaknem egymillió gyermeket sújt súlyosan a szombati nepáli földrengés. A rengés 7,9 erősségű volt, a leghevesebb Nepálban 1934 óta. A 81 esztendővel ezelőttinek 8500 halálos áldozata volt. A mostani miatt több mint 3700-an vesztették életüket, a sérültek száma meghaladja a 6500-at. Százezrek kényszerültek sátortáborokba. Az UNICEF amiatt aggódik a leginkább, hogy elfogy az ivóvíz és az élelem, és járványok törhetnek ki a nem megfelelő tisztaságú víz és a rossz higiéniai körülmények miatt.

A nepáli földrengéssel kapcsolatban 58 magyar állampolgárról van tudomása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, akik a térségben tartózkodtak vagy tartózkodnak, közülük tízzel eddig még nem sikerült felvenni a kapcsolatot.

VIDEÓ:

A hivatalosan megerősített adatok szerint a földrengés következtében a Csomolungmán elindult lavinákban 18-an lelték halálukat. A csaknem 28 milliós Nepál legnagyobb gazdasági kincse a Himalája, a hegység vonzotta idegenforgalom. Helikopterekkel viszik le a himalájai hegyi mentők az alaptáborba a szombati földrengés és lavina miatt az első és második táborban rekedt hegymászókat – adta hírül a Twitteren Alex Gavan romániai hegymászó.

Az időjárás kedvező, az ég tiszta, de a táborok hatezer méter magasan vannak, ahol annyira ritka a levegő, hogy a helikopterek egyszerre csak két embert tudnak biztonságosan levinni. Az alaptáborban tartózkodók ugyanakkor még rosszabbul jártak, mert szikla- és jéglavina zúdult rájuk, és emiatt legalább hatvanan megsérültek. Az ő mentésükhöz is helikopterekre van szükség.

VIDEÓ:

Kína leállította a Csomolungma (Mount Everest) északi, vagyis kínai, tibeti útvonalát érintő hegymászásokat a tavaszi mászószezonban a szombati nepáli földrengés miatt – jelentették be Tibetben hétfőn. Nyima Cering, a regionális sporthivatal igazgatója közölte, hogy a következő hónapban további utórezgésekre lehet számítani. A korábban jelentett, 7000 méter magasságban keletkezett nagy erejű lavina után a helyi adminisztráció emberei már megjelentek a táborokban, s megkezdték az ott lévőket lebeszélni előre ütemezett programjukról.

Nepáli földrengés

A szombati nepáli földrengés az ország vallási és kulturális örökségében is súlyos károkat okozott, vasárnapi jelentések szerint a katasztrófában számos templom és palota, köztük több világörökségi helyszín is súlyosan megrongálódott. A természeti csapás által súlyosan érintett Katmandu-völgy az ősi ázsiai civilizációk találkozási pontja, ahol mintegy 130 fontos történelmi emlék, hindu és buddhista zarándokhely található. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) hét Katmandu-völgyi helyszínt, négy templomot és három palotát vett fel a világörökségi listára, amelyek közül több megsérült a szombati földmozgásban.

Katmanduban romba dőlt a város egyik jelképe, a kilencszintes Darahara torony: a 62 méteres épületből mindössze egy néhány méteres csonk maradt, a romok több tucatnyi – egyes becslések szerint akár 200 – embert temettek maguk alá. A Darahara, amelyet 1832-ben építettek őrtoronynak, a főváros egyik meghatározó látványosságának számított, amelyet turisták kilátóként használtak. Súlyos károk keletkeztek a nepáli főváros központjában lévő ősi buddhista és hindu templomokban és történelmi palotákban is: jelentések és fotók tanúsága szerint a Durbar téren és környékén álló XVI. századi épületegyüttes számos tagja romba dőlt, Nepál egyik legnagyobb pagodájából, a Kaszthamandapból például gyakorlatilag csak fatörmelék maradt.

Nepáli földrengés

Nepáli földrengés

Nepáli földrengés

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!