Kipusztulás fenyegeti az oroszlánok felét

Sürgős és hathatós állatvédelmi intézkedések nélkül az afrikai oroszlánZambia betiltja a nagymacskák vadászatát. állomány fele 20-40 éven belül kipusztulhat. A Minnesotai Egyetem professzora, Craig Packer által vezetett nemzetközi tudóscsoport arra a következtetésre jutott, hogy egyes oroszlánközösségeken csak akkor lehetne segíteni, ha kerítéssel körbezárt területen élhetnének.

Oroszlán

A szakemberek összehasonlították a bekerített és a lezáratlan állatvédelmi parkok, illetve élőhelyek fenntartási költségeit. Számításaik szerint az előbbiek nemcsak olcsóbbak, hanem a területükön élő oroszlánállomány egyedszáma és sűrűsége is nagyobb – derül ki az Ecology Letters című tudományos magazinban közzétett tanulmányukból.

“A felmérés hűen jelzi az oroszlánok17 oroszlánt futamított meg a tarajos sül. helyzetének a súlyosságát, és a rendelkezésre álló eszközük szűkös voltát. Senki sem akarja, hogy újabb vadrezervátumokat kerítsünk be a fekete földrészen, de egyéb sürgős és hathatós intézkedések nélkül nemigen van más választásunk” – szögezte le a kutatók egyike, Luke Hunter.

Oroszlán

A tudósok meggyőződése, hogy az oroszlánok és az emberekA világ 5 legbizarrabb pechsorozata. egymástól való elszigetelése alapvető feltétele a ragadózók túlélésének, hiszen az állatok közül sok esik áldozatul az emberi közösségek terjeszkedésének, illetve bosszújának. Mivel mind a népességszaporulat, mind a haszonállatKihalt a nyugati fekete rinocérosz . -állomány nagy ütemben bővül Afrikában, az oroszlánok élőhelye egyre zsugorodik, ami számtalan összetűzésre ad okot nap mint nap.

A ScienceDaily.com hírportál által ismertetett tanulmány szerint ma 33 000 oroszlán kóborolhat a fekete kontinensen, miközben a faj természetes élőhelye az eredeti negyedére csökkent. – Íta az MTI.

Oroszlán

Oroszlán

Oroszlán


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!