Kína megint embert küld az űrbe

Két férfi és egy nő űrhajós kedden késő délután indul útnak Kína északnyugati űrközpontjából a Sencsou–10 űrhajóval. A nő űrhajós, Vang Ja-ping századost a a Sencsou–9-es legénységébe is jelölték tavaly, de akkor végül a vele nagyjából egyidős, 1978-as születésű Liu Jang repült.

Sencsou–10

Az űrhajó 15 napon át tartózkodik majd az űrben, és két dokkolási manővert fog végrehajtani a Föld körül keringő Tienkung–1 kísérleti űrállomásmodullal. Az egyik egy automatikus, a másik kézi összekapcsolódás lesz.

Sencsou–10

A legénység egészségügyi és műszaki vizsgálatokat, kísérleteket fog végezni, továbbá az űrállomásmodulról élő előadás keretében mutatják be közép- és általános iskolásoknak a súlytalanság körülményeit. A világűr és a tudomány iránti érdeklődés felkeltését célzó tanórát Vang Ja-ping tartja majd.

A Sencsou-10 legénysége

Mint elhangzott, a Tienkung–1 (Mennyei Palota) stabil állapotban várja az űrhajósokat, és kész a dokkolásra. A Földön ugyancsak minden készen áll a keddi útra bocsátáshoz, köztük a Sencsou–10 hordozórakétája, a Hosszú Menetelés–2F korszerűsített változata. A kínai űrprogram szóvivője, Vu Ping szintén hétfőn jelentette be, hogy szeptemberben Peking ad majd otthont egy, az ENSZ Világűrirodájával (UNOOSA) közösen rendezett nemzetközi konferenciának, az embereket űrbe juttató űrprogramok tapasztalatairól. – Írta az MTI.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!