Képesek egész medúzákat felfalni a csapatban dolgozó földközi-tengeri korallok

Egész medúzákat képesek elkapni és felfalni a csapatban dolgozó földközi-tengeri korallok – derült ki egy új tanulmányból, amely a világon elsőként számolt be a jelenségről. Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei és olaszországi kollégáik a Szicíliához közeli szigeteknél figyeltek fel a különös gyakorlatra az után, hogy észrevették a tengerfenéki sziklákhoz és barlangokhoz tapadt medúzákat – olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.

Forrás: roberto/flickr

A megfigyeléseik idején kiderült, hogy a korallok, amelyek egyébként döntően planktonokkal, vagyis apró tengeri teremtményekkel táplálkoznak, képesek nagyobb zsákmány elejtésére is. Az Ecology című folyóiratban publikált tanulmány szerint amikor az óceáni áramlatok a korallokhoz sodorják a medúzákat és azok megpróbálnak elúszni, akkor a virágállatok egymás után belecsimpaszkodnak a zsákmányba.

Forrás: Fabio Badalementi

A kutatók szerint a közös erőfeszítésből nagyot profitálnak az Astroides calycularis korallfaj egyedei, mivel ezáltal mindnyájan bőséges táplálékhoz jutnak. A szakemberek által végzett megfigyelések során a korallok zsákmányai világító medúzák (Pelagia noctiluca) voltak. Ez a faj elsősorban a Földközi-tengerben elterjedt. A világító medúzák csak néhány centiméter nagyságúak, ezért nehéz észrevenni őket. Érintésük azonban erős, égő fájdalommal jár.

“Noha mindkét fajt évek óta ismerjük, fogalmunk sem volt arról, hogy a korallok képesek elkapni és megenni ezeket a medúzákat” – mondta Fabio Badalementi, az olasz Nemzeti Kutatótanács vezető munkatársa.

Forrás: Hans Hillewaert/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!