Grafénszűrőt fejlesztettek ki brit kutatók a tengervíz ivóvízzé alakítására

Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén – egyetlen atomvastagságú grafitréteg – felhasználásával alkottak meg brit kutatók egy olyan szűrőt, amely képes eltávolítani a sót a tengervízből. A Manchesteri Egyetem kutatóinak fejlesztése több millió emberen tudna segíteni, akiknek nincs közvetlen hozzáférésük tiszta ivóvízhez – emlékeztetett a BBC News.

Forrás: Wikipedia/Yinan Chen/goodfreephotos.com 

A Nature Nanotechnology című folyóiratban közölt eredmények szerint a grafén-oxid-membránokról korábban már bebizonyosodott, hogy képesek kiszűrni nanorészecskéket, szerves molekulákat és nagyobb sószemcséket. Mostanáig azonban nem lehetett őket felhasználni az egészen apró pórusokat igénylő tengeri só kiszűrésére. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy vízbe merítéskor a grafén-oxid-membránok enyhén megduzzadnak, az ilyenkor kitáguló pórusok pedig átengedik a kisebb sószemcséket a vízmolekulákkal együtt.

A Rahul Nair vezette kutatócsoport – a bevonatok és ragasztóanyagok összetevőjeként használt – epoxigyantával vonta be a grafén-oxid-membránok mindkét oldalát, aminek következtében azok nem duzzadtak meg, amikor víz érte őket és csak a vízmolekulákat engedték át.

Forrás: University of Manchester

Az ENSZ becslései szerint 2025-re a világ népességének 14 százaléka fog küzdeni vízhiánnyal. Mivel a klímaváltozás negatív hatásai a városok ivóvízellátását is egyre jobban veszélyeztetik, a gazdag országok is sótalanító technológiák kifejlesztésébe kezdtek.

Forrás: Wikipedia/DFID – UK Department for International Development/flickr 

A következő lépésként a szakemberek a már létező, polimeralapú sótalanító membránokkal fogják összevetni a grafén-oxid-szűrőt. Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén olyan nanotechnológiai anyag, amely valószínűleg forradalmasítani fogja az autó-, valamint a repülési és űrhajózási ipart.

MTI, BBC, Nature Nanotechnology


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!