Gasometer city – gáztartályokból lakóépületek

Bécsben a gázt 1896 előtt egy angol cég szolgáltatta, a szerződés lejárata után azonban az osztrák városban úgy döntöttek, hogy nagyszabású beruházást hajtanak végre, hogy saját maguk lássák el a város gáz szükségletét. Gáz és elektromos közművesítés valósítottak meg. 4 hatalmas gáztartályt építettek fel Bécs 11.kerületében. A tartályok 1899 és 1984 között voltak használatban. Akkoriban Európa legnagyobb tartályai voltak. 70 méter magasak és 60 méter átmérőjűek, kapacitásuk egyenként 90.000 m³.

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

1984-ben a tartályokat használaton kívül helyezték és különleges homlokzatuk miatt műemlékké nyilvánították őket. Egy évtizedig üresen álltak, majd 1995-ben négy építesz Jean Nouvel, Coop Himmelblau, Manfred Wehdorn és Wilhelm Holzbauer állt elő azzal az ötlettel, hogy alakítsanak ki lakóparkokat a tartályokból. Mindegyiket részekre osztották, az alsó részeken szórakoztató- és bevásárlóközpontokat, a középső emeleteken irodákat és a felső szinteken pedig lakásokat alakítottak ki. Az átalakítás 1999 és 2001 között zajlott. Ma már szinte egy kis város alakult ki az egykori gáztartályokban. Jelenleg körülbelül 2 ezer ember él az itt megépített 800 lakásban és 70 apartmanban.

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak

Gáztartályokból lakóházak


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!