Feltérképezték a cunamit okozó Anak Krakatau vulkán víz alá került részeit

Először sikerült feltérképezni az egy évvel ezelőtti kitörésével szökőárat okozó Anak Krakatau indonéz vulkán óceánfenékre lecsúszott részeit. A Szunda-szorosban fekvő tűzhányó délnyugati része a 2018. december 22-i kitörés nyomán leomlott, a vízbe zuhant, víz alatti földcsuszamlást előidézve, ami pedig cunamit váltott ki. A szökőár több mint 400 ember halálát okozta a Szumátrát és Jávát elválasztó szoros partjainál, valamint ezreket sebesítette meg vagy kényszerített otthona elhagyására.

Az Anak Krakatau 2008-ban (Forrás: flydime/flickr/Wikimedia Commons)

A kutatók azóta is próbálják rekonstruálni, hogy mi is történt pontosan azon az éjszakán, ám az eddigi tanulmányok csupán a vulkán felszínen megmaradt részeire összepontosítottak – olvasható a BBC hírportálján.

A Brit Földtudományi Központban dolgozó Dave Tappin és kollégái azonban rájöttek arra, hogy a vizsgálatokat a vulkán hiányzó, immár az óceán mélyén heverő részeire kell összpontosítani ahhoz, hogy teljes képet kapjanak a történtekről. A szakemberek akusztikus mélységmérő segítségével térképezték fel a vulkán körüli óceánfeneket.

“Az összeomlásról készített előzetes modelleket olyan műholdas felvételekre alapozták, amelyek csupán a tűzhányó felszíni részeit mutatják. A mi részletes tengermélység térképünk azonban a 200 méteres mélységben lévő domborzatot mutatja meg, felfedve azokat a háromszög alakú, összetartozó kőzetdarabokat, amelyek korábban az Anak Krakatau délnyugati oldalát alkották” – mondta a kutató.

A törmelékmező, amelynek egyes darabjai a 70-90 méteres magasságot is elérik, a vulkántól 2 ezer méterre elnyúlik a tengerfenéken. Tappin csapata újraszámolta a vulkán kőzetveszteségére vonatkozó becsléseit is és az új eredmények kevesebbet mutatnak a korábbi számoknál. Az egykor 335 méter magas vulkán megmaradt részeire alapozott számítások azt sugallták, hogy a tűzhányó 0,27 köbkilométernyi anyagot veszíthetett. Az új számítások szerint azonban 0,19 köbkilométernyi – csaknem 200 millió köbméternyi – szikla és por csúszott bele az óceánban a kitöréssorozat hatására.

Forrás: NASA Earth Observatory, Joshua Stevens

Tappin, aki az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) találkozóján ismertette az eredményeiket, kollégáival azt is megállapította, hogy a lejtő, amelyen a vulkán délnyugati része az óceánba csúszott, nem volt olyan meredek, mint azt korábban feltételezték.

Az Anak Krakatau összeomlásával kapcsolatos ismereteket arra fogják felhasználni a kutatók, hogy felbecsüljék, mekkora veszélyt jelentenek a világ hasonló vulkánjai. Jelenleg 40 olyan tűzhányó van világszerte, amelyek beomlása a környező vizekbe hasonló katasztrófához vezetne.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!