Felfedezték az eddigi legtávolabbi csillagot

Felfedezte az eddig ismert legtávolabbi, a Földtől kilenc milliárd fényévre található csillagot egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Nature Astronomy című tudományos szakfolyóirat megjelent számában ismerteti kutatási eredményeit. A csillagot, amelynek a kutatók az Ikarus becenevet adták, csak az úgynevezett gavitációslencse-hatásnak köszönhetően sikerült észlelni, ugyanis a fénye normális körülmények között túl gyenge lenne ahhoz, hogy elérjen a földi megfigyelőállomásokig – közölte a kutatásban részt vevő Genfi Egyetem.

Forrás: NASAESA, W. Zheng (JHU), M. Postman (STScI), and the CLASH Team (HubbleSite)

Gravitációslencse-hatás olyankor keletkezik, ha egy nagytömegű objektum, például egy galaxisÉlesebb és részletesebb fotót készítettek a Teremtés oszlopairól. halad el a csillagElőször észleltek szupernóvát alig pár órával a robbanás után. és a megfigyelő között. A galaxis tömege felerősíti a csillag fényét, így az jobban észlelhetővé válik a földi megfigyelő számára. Az amerikai Minnesotai Egyetem, a svájci Genfi Egyetem és az ugyancsak svájci Lausanne-i Egyetem kutatóit egy, a Földtől 5 milliárd fényévre lévő galaxishalmaz segítette hozzá, hogy a nagyfelbontású HubbleA legtávolabbi szupernóvát fedezte fel a Hubble. -űrteleszkóppal „meglássák” a csillagot.

Forrás: NASA, ESAAz univerzum eddig ismert legfényesebb és legtávolabbi pulzárjára bukkantak. , and P. Kelly (University of Minnesota)

„Első ízben figyeltünk meg olyan csillagot, amely tőlünk kilenc milliárd fényévre található. Az Ikarus legalább 100-szor olyan messze van, mint az eddig tanulmányozott legtávolabbi csillag, nem számítva a szupernóvaElőször észleltek szupernóvát alig pár órával a robbanás után. -robbanásokat” – idézi a Genfi Egyetem közleménye Jean-Paul Kneib professzort, a Lausanne-i Egyetem csillagászFelfedezték az Univerzum legnagyobb képződményét. át.

Az Ikarus, hivatalos nevén MACS J1149 2223 Lensed Star 1 esetében a galaxisokGyorsabban nőnek a fekete lyukak. a várt 600-szoros helyett 2000-szeresen erősítették fel a csillag fényét, ezért a tudósok úgy gondolják, hogy a gravitációslencse-hatást nem egyedül a galaxisok okozták, hanem például egy másik csillag is.

Forrás: NASA, ESA et al.

Tudósoknak nagy szerencse, ha megfigyelhetnek egy ilyen ritkaEldobált üvegpalackok menthetik meg a kihalástól a foltos kézhalat. jelenséget. „Rendkívül sok információt gyűjthettünk a csillagról és környezetéről. Az Ikarusról megállapíthattuk például, hogy egy kék óriáscsillag, amelynek fénye több ezerszer erősebb a NapA Napnál is fényesebbeket lobban egy barna törpe. énál” – mondta Antonio Cava, a Genfi Egyetem csillagásza.

NASAÉlesebb és részletesebb fotót készítettek a Teremtés oszlopairól. , ESA, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!