Évek óta visszajár megmentőihez a ragaszkodó mókus

Rendszeresen meglátogatja megmentőit egy barátságos mókus, akiről kölyökkorában kis ideig egy amerikai család gondoskodott. A Bella nevű mókus immár 8 éve visszajár a Dél-Karolinában élő Harrison családhoz, akik mindig nagy örömmel fogadják különleges kis barátjuk feltűnését.

Visszajár megmentőihez a mókus

A mókus 2009-ben került Brantley Harrison otthonába, miután egy ragadozó madár rátámadt és súlyosan megsérült. Az aprócska állat segítség nélkül nem maradt volna életben, de szerencsére az állatvédők időben rátalálták és magukkal vitték. Az akkor mindössze néhány hetes Bella gondozását önként vállalta a Harrison család, akik rendszeresen segítenek bajba jutott állatokon. Amikor Bella hozzájuk került, éppen három másik mókus is a gondozásukban volt, így a sérült kis állat fajtársai társaságában gyógyulhatott.

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Bella néhány hónap után visszatérhetett a vadonba, ám megmentői nagy meglepetésére nem kellett örökre elbúcsúzniuk tőle, ugyanis nem sokkal később felbukkant a házuk előtt, s azóta is gyakran visszatér, hogy meglátogassa a családot. A szelíd mókus még a család kutyájával is szívesen barátkozik, és örömmel fogadja a neki szánt finomságokat.

“Mindig leül a bejárati ajtó elé és türelmesen megvárja, hogy valaki észre vegye. Ha esetleg nem járna sikerrel, akkor az ebédlő ablakában ugrál, hogy felhívja magára a figyelmet” – mesélte Brantley Harrisona The Dodo-nak, s azt is hozzátett, hogy nem bántak vele soha másképp mint a többi mókussal és nem is házi állatként kezelték, így igencsak meglepte őket, hogy szabadon engedése után visszatért hozzájuk.

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Bella ráadásul akkor is visszatért a családhoz, amikor megsérült az egyik lába és ápolásra volt szüksége. A mókus ekkor ráadásul vemhes volt, így Harrisonék segítsége ismét életmentőnek bizonyul. Bellának egyébként Brantley Harrison saját Instagram fiókot is készített, ahol bárki nyomon követheti a ragaszkodó mókus kalandjait.

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus

Visszajár megmentőihez a mókus


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!