Elkezdte küldeni az adatokat a Nap koronájába merülő űrszonda

Elkezdte küldeni az adatokat az amerikai űrkutatási hivatal Parker Solar Probe űrszondája, amely november elején ért a legközelebb a Naphoz – számolt be róla a BBC.

Forrás:  NASA/GSFC/SDO

Az elküldött adatok között szerepel egy felvétel, amelyen a csillagból nagy energiával kilövellt gáz – a plazma – látható, a gázcsóva alatti fénylő pont a JupiterLeálltak a Jupiter körül keringő Juno űrszonda kamerái és műszerei. bolygó. A képen feltűnő kis sötét foltok oka a kép készítésének módja.

A Parker űrszonda WISPR (Wide-Field Imager for Solar Probe Plus) elnevezésű kamerája a NapÉrdekes eredményre jutottak a csillagok koronakidobódásait vizsgáló magyar kutatók. felszínétől 27,7 millió kilométerről készítette a felvételt november 8-án, az űrszonda vastag, csaknem 12 centiméteres hőpajzsa mögül fotózva.

Forrás: NASA/Naval Research Laboratory/Parker Solar Probe

Az autó méretű űrjárművet augusztus elején bocsátotta fel a NASAA NASA valós idejű műholdképei Földünkről. a Nap koronájának, vagyis a légkörA második világháborúban ledobott bombák átmenetileg felmelegítették a légkört. ének tanulmányozására. A korona különös módon forróbb, mint a csillagEinstein nem hitte, hogy valaha sikerülhet, de most megtörtént az áttörés. “felszíne”. Nem tudni pontosan, milyen mechanizmus okozza ezt a jelenséget.

Az egyik cél a napszélgyorsulás titkának megfejtése, a másik pedig az, hogy megtudják mi az oka a napkorona magas hőmérsékletRekordmértékben emelkedett a globális földfelszíni hőmérséklet. ének.  Nicola Fox, a NASA kutatója elmondta, a Parker Solar Probe olyan napfizikai kérdéseket fog megválaszolni, amelyek több mint hat évtizede foglalkoztatják a csillagászokat.

Forrás: Wikimedia Commons/NASA/Goddard Space Flight Center

A Parker november 5-én közelebb került a Naphoz, mint bármely más eddigi űreszköz. Sebessége is rekordot döntött, elérte az óránként 375 ezer kilométert. A korábbi leggyorsabb űrjármű nagyjából legfeljebb 250 ezer kilométeres óránkénti sebességgel haladt.

A szondaMinden korábbinál közelebb kerül a Naphoz a NASA forradalmian új szondája.  6 millió kilométerre közelítette meg a felszínt, tehát hétszer közelebb jutott a Naphoz, mint bármely korábbi objektum. Összehasonlításképp: a Nap és a Föld átlagos távolsága 150 millió kilométer. Eközben több mint 1370 Celsius-fokos hőmérsékletet kellett elviselnie. Hét éves küldetése során a szonda 24 kört tesz meg a csillag körül, hogy tanulmányozza a korona fizikai jellemzőit, hiszen itt történnek azok a fontos jelenségek, melyek hatással vannak a Földre.

Forrás: NASA/Johns Hopkins APL/Steve Gribben

A NASA szerint a 2025-ig tervezett misszióval összegyűjtött adatok pontosíthatják a jövőbeli időjárás-előrejelzéseket. A misszió legfrissebb adatait az Amerikai Geofizikai Unió jelenleg is folyó, őszi tanácskozásán ismertették.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!