Elárverezik a Neil Armstrong által begyűjtött holdport

A becslések szerint 2-4 millió dollárért (540 millió-1 milliárd forintért) kelhet el a Sotheby’s aukcióEgy 15 ezer évvel ezelőtt élt mamut csontvázát árverezik el Franciaországban. sház júliusra meghirdetett New York-i árverésén az az apró, cipzáras zsák, amelyet Neil Armstrong töltött meg holdporral az emberrel történő első Holdra-szálláskor. Armstrong körülbelül 500 grammnyi holdport és kőzettörmeléket gyűjtött be a Nyugalom TengerHamarosan annyi műanyag szemét lesz a Földközi-tengerben, mint hal. ének nevezett holdi régióban.

Az ApolloÉrdekes tények a holdraszállásról. -11 történelmi küldetése során használt szinte összes felszerelést a washingtoni Smithsonian Múzeumban őrzik.

Neil A. Armstrong (Forrás: NASA)

A zsákról évtizedeken át nem lehetett hallani, egészen 2016-ig. Ekkor kiderült, hogy 2014-ben háromszor is megpróbálták eladni egy kis aukciósházon keresztül, de egyetlen ajánlat sem érkezett. Egy évvel később ismét árverésre került és végül 995 dollárért cserélt gazdát.

Az új tulajdonost érdekelte, hogy mit is vásárolt, ezért elküldte az amerikai űrkutatási hivatalnak, (NASAA NASA bemutatta a Mars-misszióra készülő űrhajósokat. ), amelynek szakemberei megállapították, hogy a zsákban lévő por a Holdról származik, méghozzá az Apollo-11 landolási helyszínéről, a zsák belsejébe nyomtatott alkatrészszám pedig megegyezik a küldetésKözel két év után tért vissza titkos küldetéséről a kísérleti amerikai űrrepülő. során használt szennyezésHamarosan annyi műanyag szemét lesz a Földközi-tengerben, mint hal. elleni védőzsák számával. A NASA nem akarta visszaszolgáltatni a zsákot, így a tulajdonos bírósághoz fordult. A közelmúltbeli bírósági döntés lehetővé tette, hogy Armstrong “porzsákja” legyen a misszió egyetlen, magánkézben lévő darabja. A tulajdonosa azt tervei, hogy különböző jótékonysági szervezetek támogatására fordítja az eladási ár egy részét.

Forrás: NASA
Forrás: Wikimedia CommonsNASA

Az első emberes Holdra-szállás 48. évfordulójához időzített, július 20-i aukció tételei között szerepel egy kép, amelyet Armstrong készített az égi kísérőnkön álló Buzz Aldrinról. A szakértők szerint a felvétel leütési ára akár a négyezer dollárt is elérheti. Licitálni lehet továbbá arra a repülési tervre is, amelyet a Földre visszatéréshez használtak az asztronauták.

Buzz AldrinA holdutazók vezették a legfurcsább menetlevelet. (Forrás: NASA)

Az Apollo-11 1969. július 16-án indult útnak Neil A. Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrin űrhajósokkal a fedélzetén. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb hordozórakéta orrában kapott helyet.

Forrás: NASA
Forrás: NASA

Az űrhajó július 19-én pályára állt a HoldCsaládi fotó a Holdon. körül, Armstrong és Aldrin másnap a Sas (Eagle) névre keresztelt holdkomppal megkezdte a Holdra-szállást. A Sas 1969. július 20-án landolt. Neil Armstrong volt az első ember, aki idegen égitest felszínére lépett. “Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek” – hangzottak el akkor mára legendássá vált szavai. Armstrong 2012-ben halt meg Ohióban.

Forrás: NASA/Wikimedia Commons


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!