Budapest a második legjobb város a világon egy amerikai internetes szavazás szerint

Budapest lett a világ második legjobb város a vezető amerikai utazási magazin, a Conde Nast Traveller internetes szavazásán, a magyar főváros több mint 86 ezer szavazatot kapott, alig maradva le a győztes Firenzétől a 25 városból álló listán. A Magyar Turizmus (MT) Zrt. az MTI-hez eljuttatott hírlevelében tájékoztat arról is, hogy az olvasók ítélete alapján a harmadik hely az idén Bécsnek jutott. A közlemény idézi Faragó Pétert, az MT Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta: Budapest még soha nem kapott annyi nemzetközi elismerést, mint az elmúlt időszakban. A turizmus elmúlt években tapasztalható erőteljes bővüléséhez szükség volt az állami szerepvállalásra és fejlesztésekre, de a turisztikai szakma összefogására és a szakmában dolgozók kemény munkájára is, valamint a magyar emberek nyitottságára és vendégszeretetére – emelte ki.

Budapest

Budapest

Budapest

A Conde Nast Traveller listáján Budapest olyan világvárosokat előzött meg, mint Sydney, Tokió, Szingapúr és Hongkong. Európán belül Amszterdam, Barcelona, London, Párizs, Prága és Róma is a magyar főváros mögött kapott csak helyet. Budapest méltatásakor a magazin kiemelte a szecessziós építészeti emlékeket, és az olvasók figyelmébe ajánlotta egyebek mellett a főváros gazdag fürdőkultúráját, a New York kávéházat, a Lánchíd éjszakai látványát és a Vásárcsarnokban elfogyasztott gulyáslevest is.

Budapest

Budapest

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!