Bronzkori emberi maradványokra bukkantak Jászberény határában

Körülbelül 3300-3500 éves, késő bronzkori emberi maradványokra bukkantak Jászberény határában a szolnoki Damjanich János Múzeum, a jászberényi Jász Múzeum és a Civil Régészeti Alap munkatársai – közölte Gulyás András Zoltán, a Jász Múzeum régésze. A város határában egy induló beruházás helyszínén végeznek mentő feltárást, amely a tervek szerint a napokban ér véget. Először úgy tűnt, hogy egyszerű hulladéktároló gödrök vizsgálatára nyílik lehetőség a helyszínen, nem számítottak bronzkori lelőhely felfedezésére. A feltárás során a felszín alatt, több mint egy méter mélyen, összesen hat ember maradványaira bukkantak, de edények, kerámiadarabok és állatcsontok is előkerültek.

MTI fotó: Komka Péter

A régész elmondta: az úgynevezett halomsíros kultúra emlékét találták meg. A lelet tanúsága szerint keveset törődtek – a nagy valószínűséggel – legyőzött ellenségeik holttestével, erre utalhat a csontmaradványok rendszertelen elhelyezkedése. Az egyik hulladéktárolóban mintha kosárba, vagy zsákba rakták volna az összetört emberi maradványokat, amely mellett egy teljes lábat és egy koponyát is találtak. A másik objektumban hason fekvő ember csontvázára bukkantak, a harmadik hulladéktároló szélén talált emberi maradványokat még most tárják fel. A leletek a Jász Múzeumba kerülnek, később feldolgozzák és részletesen is megvizsgálják azokat.

MTI fotó: Komka Péter


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!