Az indiai szent Gangesz borzalmai (18+)

Bár a Gangesz erősen szennyezett, a hinduk mégis azt tartják róla, hogy a Föld legszentebb vize, amelynek akár egyetlen cseppje is képes a hívő zarándokok lelkét földi bűneiktől megtisztítani és így haláluk után megszabadulnak az örökös újjászületés gyötrelmétől.

A hinduk szemében a Gangesz testesíti meg Gangát, a megtisztulás istennőjét. A folyó eredetileg a mennyben folyt, míg Bhagíratha király le nem hozta a földre, hogy megtisztítsa ősei hamvait. Az “istennőfolyó”, hogy zuhanásának ereje ne seperje el a Föld lakóit, először Siva isten fejére hullott, s végigcsorgott bozontos fürtjein. Minden évben tömérdek zarándok, köztük sok beteg és haldokló, tesz zarándokutat Gangeszig abban a reményben, hogy ha isznak a vizéből és megmerítkeznek benne, megszabadulnak bűneiktől.

A folyó lelket tisztító hatásába vetett hit vizének hűsítő erejéből fakad. Számos hindu szokás alapul azon a meggyőződésen, hogy az erő azonos a hővel, és ha az erő gonosz, vízzel lehűtve hatását veszti. Hisznek abban is, hogy ha a partján hamvasztják el testüket és hamvaikat a vizébe szórják, nem kell többé újjászületniük, lelkük végre a Paradicsomba, vagyis a nirvánába juthat.

Csak 18 éven felülieknek!

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KÉPSOROK A GANGESZ BORZALMAS ÉS GYOMORFORGATÓ OLDALÁT MUTATJÁK BE! GYENGÉBB IDEGZETŰ OLVASÓINK NE NÉZZÉK MEG!

Némelyik képet elhomályosítottuk.

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz

Gangesz


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!