Az EU betiltotta a kozmetikai célú állatkísérleteket

Nem szabad többé forgalomba hozni állatokon tesztelt kozmetikumokat az Európai Unióban. Az Európai Bizottság megerősítette elkötelezettségét az Európai Tanács és az Európai Parlament által még 2003-ban megállapított határidő tiszteletben tartása mellett.

Állat kísérlet

A bizottság idézte Tonio Borg egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztost, aki úgy nyilatkozott: az általános forgalmazási tilalom jól szemlélteti, milyen fontos értéket képvisel Európának az állatok jóléte. A bizottság továbbra is támogatja az alternatív megoldások kifejlesztését, és együttműködik más országokkal, hogy átvehessék az unióban alkalmazott megközelítést.

A bizottság megvizsgálta a forgalmazási tilalom lehetséges hatásait, és arra a következtetésre jutott, hogy több nyomós érv is a tilalom hatályba léptetése mellett szól, mert a kozmetikai cikkek előállításakor nem indokolt állatkísérleteket végezni. Tovább kell keresni az alternatív módszereket, hiszen az eddigi megoldások egyelőre nem képesek teljes egészében helyettesíteni az állatokon végzett teszteket. A bizottság 2007 és 2011 között 238 millió eurót biztosított ilyen célú kutatásokra.

2004 óta az unió területén tilos a kozmetikai termékek állatokon való tesztelése, 2009 óta a kozmetikumok összetevőinek esetében sem engedélyezett. 2009 márciusától kezdve nem szabad forgalomba hozni olyan kozmetikai termékeket az EU-ban, amelyek állatokon kísérletezett összetevőket tartalmaznak, de az emberi egészségre gyakorolt, összetettebb hatásokkal kapcsolatban a forgalmazási tilalom bevezetésének időpontját 2013. március 11-ig kitolták.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!