A világ legcsúnyább kutyája 2014-ben

A világ minden tájáról érkeztek a kutyusok a kaliforniai Petalumába, hogy megküzdjenek a Világ Legcsúnyább Kutyája címért. Az évente megrendezésre kerülő versenyen fajtatiszta kutyák, különféle keverékek, és az esélyegyenlőség nevében mindenféle fogyatékossággal küzdő kutyák is indulhatnak. Idén a kétéves Peanut lett a fődíjas, akit gazdája, a 26 éves Holly Chandler egy évvel ezelőtt fogadott örökbe. A nyertes egy trófeát és 1500 dollárt is kapott.

A világ legcsúnyább kutyája 2014

Holly elmondta, hogy kedvence kölyökkorában sajnos súlyos égési sérüléseket szenvedett, emiatt pedig egész testén találhatók kopasz foltok, de mára már szerencsére teljesen egészséges. Ahogy azt gazdája mondta, a kidülledő szemű és kiálló fogú kutya igazán kedves, barátságos, vidám és energikus kutya. Peanut egyébként csivava- és shitzu-keverék és a huszonhatodik kutya, aki a Világ Legcsúnyább Kutyája címet viseli. Holly Chandle azt tervezi, hogy a nyereményt teljes egészében arra fogja költeni, hogy más segítségre szoruló állatok orvosi számláit kifizesse belőle.

A világ legcsúnyább kutyája 2014

A világ legcsúnyább kutyája 2014

A verseny másik nagy esélyes Quasimodo volt, akit ahogy meglátnak a gyerekek, sikoltozni kezdenek – mondta gazdája, Virginia Sayre. A gazdák elmondták, hogy hiába tartják sokan csúnyának kedvencüket, számukra így tökéletesek.

A világ legcsúnyább kutyája 2014


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!